2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Most részeg és agymosott falusiakról sztorizgat Makizaj

„Kettőt-hármat átállított” – dicsekedett aktivistájával a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

 A Drót.info eddig még nem hallott kijelentésre bukkant Márki-Zay Pétertől – olvasható a portál keddi cikkében. Mint írják, a baloldal miniszterelnök-jelöltje tavaly decemberben, marcali fórumán is tett megdöbbentő kijelentéseket.

„Aki nem agymosott volt, és lehetett vele egyáltalán beszélni”

A hódmezővásárhelyi polgármester sztoriként elmesélte, „olvastam kommentben, hogy Miskolc és Budapest között ingázik, elhatározta, hogy minden alkalommal kinyomtat 2-300 Nyomtass te is! kiadványt, és beszór egy-egy falut, és ott beszél az emberekkel, hogy 

reggel tíz órakor egy faluban – azt mondja, hogy – kevés józan emberrel találkozott, de azok közül, aki nem agymosott volt, és lehetett vele egyáltalán beszélni, azok közül kettőt-hármat átállított.”

 

Előzmények

Emlékezetes, Márki-Zay Péter máskor a falusi embereket tudatlannak, ostobának nevezte. Több alkalommal is elmondta, hogy eltörölné az Orbán-kormány által megvalósított rezsicsökkentést. Aláhúzta, szerinte a szüléshez nem kell orvos, közölte, hogy szülészeteket és sürgősségi ellátásokat zárna be vidéken záratna be, de arra is fény derült már, hogy támogatná a fizetős egészségügyet.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje több társadalmi csoportot megsértett már: a vidékiek mellett az időseket, fogyatékkal élőket, jobboldali szavazókat is. Kijelentései nem maradnak reakció nélkül, legutóbb egy vidéki fórumon egy mozgássérült, rokkantnyugdíjas néni kérte számon Gyurcsány jelöltjét. De Márki-Zay Péter a migráció ellenzőit is szerencsétlen és ostoba emberekként írta le.

 

(Mandiner)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató