2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Makizaj becsavarodott: 14-15-16-17-én tartja évértékelő beszédét - Videó

Márki-Zay az ATV-ben gyakorlatilag azt üzente, hogy azok az erdélyi magyarok, akik nem fogadják őt és nem beszélgetnek vele a kampányban, anyagi érdekek miatt cselekednek így.

 Márki-Zay Péter volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának kedd esti vendége.

A miniszterelnök-jelöltet először az ellenék államfőjelöltjéről kérdezték. Kiderült: nem Márki-Zay javaslata volt Iványi Gábor, hanem pártok is támogatják a lelkészt, aki szintén nem zárkózik el a felkéréstől. Márki-Zay elmondása szerint azonban még nincs döntés, sőt, azóta újabb nevek is felmerültek, mint a baloldal köztársaságielnök-jelöltjei a március 10-i választáson.

Márki-Zay kérdésre leszögezte: az sem biztos, hogy egyáltalán lesz közös baloldali jelölt Novák Katalin ellen, ez a pártok megállapodásán múlik.

A következő téma Mészáros Lőrinc és Bige László közös üzlete volt. Márki-Zay elmondta, beszélt Bigével, mivel „kíváncsivá tette” a téma, a milliárdos baloldali vállalkozó kifejtette neki: nincs közvetlen kapcsolata Mészárossal, közvetítőkön keresztül szokták lebonyolítani az esetleges üzleti ügyeiket.

„Ahhoz, hogy ebben a rendszerben kampányt tudjunk folytatni, az egyetemisták ezer forintjára, és Bige László tízmilliójára is szükség van” – folytatta Márki-Zay, aki kérdésre hozzátette: a tízmillió nem konkrét szám, csak mondott valamit. Valójában kicsivel több mint tízmilliót adott neki Bige – derült ki később.

Ezután következett a műsor legviccesebb része: Márki-Zayt az évértékelő időpontjáról kérdezték. Szölllősi Györgyi egy sajtóhírre hivatkozva február 14-ét említette mint időpontot, Márki-Zay tizenhetedikére emlékezett, majd többször kinézett – feltehetőleg a stúdióban tartózkodó munkatársaira –, és február 15-ét, majd tizenhatodikát említette végleges dátumként.

Ezt a részt ki is vágtuk, egyszerűen hihetetlen:



Ismert: a múlt héten futott egy nagy kört a sajtóban az a levél, amit még októberben írtak erdély önkormányzati vezetők. Ebben leszögezik: bár Márki-Zay találkozási szándékát értékelik, a megkeresésre nemmel válaszolnak. Márki-Zay elmondta: a levél íróival nem beszélt, vannak azonban más kapcoslatai. Hozzátette: egy esetleges választási győzelem után ő is támogatná a határon túli magyarokat, és nem várna el cserébe hasonló tartalmú nyilatkozatokat. Ezzel gyakorlatilag burkoltan azzal vádolta meg Antal Árpádékat, hogy a Fidesz kezdeményezésére írták azt a bizonyos levelet.

Márki-Zay kijelentette: továbbra is nagyon szeretne menni Erdélybe, de ezt még a szoros programja miatt nem tudja biztosan megígérni.

„Örömmel hallom, hogy Erdélyben is vannak bátor székelyek, akik ki mernek állni egy nem fideszes politikussal beszélgetni, és nem félnek attól, hogy az ő intézményük vagy településük nem kap majd támogatást a Fidesztől” – mondta Márki-Zay. Szerinte azok az erdélyi magyarok bátrak, akik „kiállnak a pluralizmus mellett, nem támogatják a lopást”.

Ezzel Márki-Zay gyakorlatilag azt üzente, hogy azok az erdélyi magyarok, akik nem állnak mellé a kampányban, anyagi érdekek miatt tesznek így.

A műsor utolsó részében sor került egy már-már szokásos magyarázkodásra is: Márki-Zay szerint egyik vasárnapi posztja – melyben arról ír, hogy „április 3-án jó esélyünk van arra, hogy tiszta választások legyenek” – félreérthető, ugyanis nem teljesen egyértelműen fogalmazta meg az egyik kollégája.

„Ennek az optimista hangvételnek az az üzenete, hogy ha kellő számban jelentkeznek szavazatszámlálónak, akkor van erre esély” – egyértelműsítette a miniszterelnök-jelölt. Márki-Zay szerint eddig 17 ezren jelentkeztek, ami azért is érdekes, mert Fekete-Győr András húszezer emberről beszélt egy szintén mai Facebook-posztjában,- foglalta össze a mandiner.hu.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató