2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A bíróság jogellenesnek nyilvánította a pedagógussztrájkot

A Fővárosi Ítélőtábla jogellenesnek nyilvánította a január 31-ei pedagógussztrájkot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) korábban arra kérte Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét és a Pedagógusok Szakszervezetét, hogy jogerős bírósági döntés hiányában halasztják el a sztrájkot, ám mégis megtartották. Az EMMI szerint egyértelmű, hogy a pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója volt.



A Magyar Nemzet értesülései szerint a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bírósági végzést, és jogellenesnek nyilvánította a január 31-én tartott pedagógussztrájkot.

Nem várták meg a bíróság döntését

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) január 28-án délután jelentette be, hogy a bíróság első fokon nekik adott igazat a még elégséges szolgáltatás ügyében, tehát kimondta végzésében, hogy jogszerű lesz az általuk benyújtott szabályok szerint a hétfői sztrájk. Erre reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), miszerint a fellebbezési idő miatt már biztos, hogy nem lehet törvényes a hétfői pedagógussztrájk, emiatt arra kérte a két szervezetet, hogy várják meg a jogerős bírósági ítéletet. A közleményben felidézték: a szakszervezetek már december 21-én – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot.  „A Sztrájktv. 4. § (3) bekezdése alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn” – tisztázták.  

Az is írták: 

A kormány felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el. 

Az Emmi akkori közleménye szerint a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. 

A baloldal kampányakciója

A tiltakozásokat szervező két szakszervezet; a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete egy közös, a sztrájkot előkészítő dokumentumában azt javasolta a tanároknak, hogy viseljenek kék szalagot. Mint ismert, Márki-Zay Péternek, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének az ötlete a kék szalag viselése, elmondása szerint ezzel akarja felhívni a figyelmet az elszámoltatásra és a korrupció elleni küzdelemre. Most úgy tűnik, a két pedagógusszervezetnek köszönhetően, a politikai akció már az iskolákba is beférkőzne.

 Egyértelmű, hogy a január 31-ére tervezett pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója 

– írta még akkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Mint fogalmaztak: közeledik a választás, a baloldal ismét kampányakciókra akarja felhasználni a pedagógusokat, és a pedagógus-szakszervezetek vezetői sajnálatos módon erre hajlandók is a gyermekek és szülők kárára. 

 A három hónapja zajló sztrájktárgyalások előtt „Gyurcsánynéval egyeztettek”, és nem a megegyezés, hanem a politikai hangulatkeltés a céljuk

– tették hozzá. 

Az egész ügy onnan indult el, hogy figyelmeztető sztrájkot hirdetett még decemberben január 31-ére a PSZ és a PDSZ, miután közös sztrájkbizottságuk tárgyalt a kormány képviselőjével. A két szakszervezet azt ígérte, hogy ha az akció nem vezet eredményre, akkor március 16-án megismétlik. Egyébként nem először folytat alig leplezett politikai indíttatású kampányt a magyar oktatásügy, a kormány és annak különböző intézményei ellen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Már az is árulkodó, hogy korábban a gyermekvédelmi népszavazást is támadták, amivel szerintük lejáratják a referendum intézményét.

Forrás: Magyar Nemzet

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató