2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Elindítja választási kampányát Lázár János

A kampánynyitó eseményt a képviselő közösségi oldalán keresztül élőben lehet követni 18 órai kezdettel.



Ma este 18 órakor elindítja választási kampányát Lázár János.

A hódmezővásárhelyi-makói térség országgyűlési képviselője szinte napra pontosan 20 évvel ezelőtt, Rapcsák András polgármester és parlamenti képviselő halálát követően, Pokorni Zoltán, a Fidesz akkor elnökének felkérésére lépett a politikai pályára. Az elmúlt két évtizedben Hódmezővásárhely hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ezt jól mutatja, hogy a kétezres években Lázárnak még a települést Szegeddel összekötő 47-es út négysávosításáért kellett küzdenie, míg ma már az ország legmodernebb kötöttpályás közlekedési rendszere, a tram-train jár a két város között. 2014-től a makói térség képviselője is, ahol a Hagymatikum milliárdos bővítése és számos makói beruházás mellett a kisebb települések is folyamatosan fejlődtek. Lázár János korábban a sajtónak azt nyilatkozta, olyan kampányban hisz, amely az itt élő emberekről szól. A kampánynyitó eseményt a képviselő közösségi oldalán keresztül élőben lehet követni.

Emlékezetes, a Fidesz, illetve a szövetséges kereszténydemokraták és MDF 2002. február 13-i vásárhelyi fórumán, a Fekete Sasban Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori országos elnöke mutatta be a jelenlévőknek Lázár Jánost, s kérte a választókat országgyűlési képviselő-jelöltjük támogatására. Lázár a rendezvényen az összefogás fontosságát hangsúlyozta a megyei napilap tudósítása szerint, illetve arról beszélt, azt a munkát akarja folytatni, amit Rapcsák András elkezdett, s igyekszik hű lenni az elhunyt polgármester-parlamenti képviselő szellemiségéhez.

Egy a 7Napnak című helyi hetilapnak adott interjúban pedig leszögezte, valamivel más a politikai stílusa, mint Rapcsák Andrásé volt, ugyanakkor politikai tanítómesterének tartja Vásárhely korábbi polgármesterét, parlamenti képviselőjét, a politika fortélyait tőle tanulta, és a saját értékrendjének középpontjában is a polgári értékek állnak.

„Nem arra vállalkozom, hogy ‘Dr. Rapcsák András-kettő’ legyek, hanem arra, hogy az általa megkezdett feladatokat folytassam, és a térség számára megújulást, lendületet hozzak”

– vázolta akkori politikai céljait.

Forrás: Promenad

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató