2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Salvini pártja az illegális bevándorlók kiutasítását sürgeti

A Matteo Salvini vezette, jobboldali Liga csütörtökön közleményt adott ki, mely szerint túl sok problémát jelent Olaszországban a migránsok robbanásszerű érkezése, a hiányos kitoloncolási politika, valamint a balkáni útvonalon található szlovén-olasz határszakasz nem megfelelő ellenőrzése.

 A Liga úgy látja, jelentősen emelkedett az emberekkel teli hajók kikötése, miután idén januárban több mint háromezren érkeztek, a tavalyi ezerhez, valamint a két évvel ezelőtti - Matteo Salvini belügyminisztersége alatti - kétszázhoz képest.
 
A közlemény kiemelte, a "probléma nem az érkezésekre korlátozódik, hanem a kiutasításokra, amelyek száma egyre kevesebb".
 
A jobboldali kormánypárt Milánó egyik migránstáborát hozta fel példaként, hangsúlyozva, hogy a központban tartózkodó bevándorlók megtagadják a Covid-19-tesztek végrehajtását, mivel teszt nélkül meg tudják akadályozni kitoloncolásukat az ország területéről.
 
A Liga szerint az a tény, hogy a korábbi római kormány a kiutasításra ítélt migránsok feltartóztatási idejét felére csökkentette, nem születtek kitoloncolási megállapodások a származási országokkal, az önkéntes és támogatott hazatérések "lenullázódtak", valamint hiányzik egy központi kitoloncolási politika az Európai Unióban, Olaszországban is "szertefoszlatta bármilyen kiutasítási politika gyakorlatát".
 
A közlemény hozzátette, hogy a kiutasítás a balkáni útvonalon érkezők esetében sem működik, annak ellenére, hogy azt Olaszország és Szlovénia között 1996 óta megállapodás szabályozza.
 
Az Afrika szarvának nevezett térségből felerősödő migrációs áramlatra figyelmeztetett a római parlament nemzetbiztonsági bizottsága (Copasir) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében. Titkosszolgálati információk szerint az egész kelet-afrikai térség instabilitása "végletes" méreteket öltött, amit az Etiópiában dúló polgárháború és a nemzetiségi csoportok közötti véres konfliktusok tovább súlyosbíthatnak a menekültek és migránsok számának emelkedésével, elsősorban az egykori gyarmatosító Olaszország irányába.
 
A szicíliai Agrigento rendőrsége bejelentette, hogy Lampedusa migránstáborában őrizetbe vettek hat egyiptomi férfit. Január 20-án kötöttek ki a szigeten: emberkereskedelem, valamint gyilkosság címén indult velük szemben vizsgálat. A 32 és 40 év közötti férfiak egy hetvenfős csoportot, többségében bangladesieket szállítottak hajóval Líbiából Lampedusáig. A tízméteres hajóra bezsúfolták az embereket: egyikük, akit a motorházba szorítottak be, rosszul lett, de segítése helyett ütlegelték, amibe belehalt.
 
Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató