2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

A Honvédségnek van kimenekítési terve, ha kitörne az ukrajnai háború

Orbán Viktor azt közölte évértékelő beszédében, hogy Magyarország ellene van az ukrajnai háborúnak, nem akarjuk az akár milliós menekültáradatot, ám a kormánynak van forgatókönyve és akcióterve arra az esetre is, ha mégis kitörne. Ezzel kapcsolatban arról érdeklődött a HVG, hogy fel vannak-e készülve az esetleges magyar menekültek fogadására.

A válasz szerint a Honvédelmi Minisztérium rendelkezik kimenekítési tervvel, ám úgy tűnik, ez elsősorban a magyar állampolgárok, illetve adott esetben más, szintén külföldi állampolgárok kimenekítésére vonatkozik. Ennél többet nem közölt a minisztérium, így arra a kérdésre sem reagált külön, hogy Magyarország kapott-e hivatalos megkeresést Izraeltől az állampolgárai magyar segítséggel történő kimentésére. Ukrajnában akár tízezer fölötti is lehet az izraeli állampolgárok száma, a zsidó államba való kivándorlásra pedig jóval több, 100-200 ezer ember lehet jogosult a származása alapján.

A kárpátaljai magyarok pontos lélekszáma sem ismert – talán még eléri a 150 ezret, habár az országban uralkodó gazdasági kilátástalanság és a kisebbségellenes ukrán nacionalizmus tombolása miatt jelentős fogyás történhetett az elmúlt években. Az ő sorsukat is alapjaiban befolyásolná a konfliktus háborúvá terebélyesedése, ám a területen őshonos magyarok esetében nyilván nem az a megoldás, hogy Magyarország kimenekítse őket arról a földről, ahol mindig is éltek - írja a Pestisracok.hu.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató