2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Iszlamistákkal kapcsolatban álló szervezetet pénzel a baloldali svéd kormány

Több mint egymillió korona támogatást kaphat egy svéd baloldali várostól egy olyan muzulmán szervezet, amelyet korábban az erőszakos iszlamistákhoz való kötődése miatt bíráltak– írja a V4NA.  Az Ibn Rushd egy muszlim tanulmányi egyesület, amelyet nemrég az erőszakos iszlamizmussal való kapcsolata miatt bíráltak.

2019-ben és 2020-ban az Ibn Rushd több mint 2,3 millió svéd koronát kapott az önkormányzattól, ezzel pedig Göteborg volt az a város, amelyik messze a legtöbb támogatást nyújtotta az egyesületnek. 2021-ben azonban a szociáldemokraták, a mérsékeltek és a demokraták nyomására a város leállította a muzulmán egyesület finanszírozását, miután kiderült, hogy a szervezet szélsőséges iszlamista csoportokkal tartja a kapcsolatot. Most azonban egy olyan javaslatot terjesztettek a szociális bizottság elé, amely szerint az Ibn Rushdnak 2022-ben és 2023-ban ismét évi 1,1 millió svéd korona támogatást kellene kapnia az önkormányzattól. A szociális szolgáltatások osztályának ügyintézője többek között azt állítja, hogy az egyesület észrevehetően javította a pénzek elköltésével kapcsolatos eljárásait és dokumentációs rendszerét.

A Baloldali Párt, a Zöld Párt és a Feministák is újra támogatást nyújtanának a szervezetnek. A szociáldemokraták képviselői szerint azonban az Ibn Rushdnak élesebb vonalat kell húznia a nem demokratikus erőkkel való kapcsolattartás és a külföldi befolyással szemben. A támogatási javaslatról nagyjából egy hét múlva döntenek majd.

A Svéd Polgári Vészhelyzeti Ügynökség egyébként 2017-ben közzétett egy jelentést ami arra mutat rá, hogy az Ibn Rushd vezetését teljes mértékben a Muszlim Testvériség nevű radikális csoport irányítja.

Egy, a svéd Közoktatási tanács által 2019-ben kiadott dokumentum szerint pedig az Ibn Rushdot a terrorizmus finanszírozásával, és az erőszakot hirdető iszlamizmus támogatásával hozták összefüggésbe. A dokumentum szerint ráadásul a szervezet a szunnita iszlám egyik szélsőséges irányzatát képviseli.

Forrás: V4NA 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató