2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Makizaj évtizedértékelője: százezrek látták meg bennem a reményt

Ha nehezen is, de ma színpadra lép a messiás. 

Ma 16 órától megtartja beszédét Makizaj, amit portálunk természetesen élőben közvetít. Kapcsoljuk a képet és a hangot, reméljük nem holnap lesz, és valóban sikerül.

Az élő videó alatt, írásos összefoglalóval jelentkezünk. Év-, sőt évtized-értékelőt ígért – noha a dátumokkal volt némi zavarban – Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, amelyben az összefogó hat párt és az általa képviselt civilek elmúlt évtizedének legfőbb problémaköreiről, valamint az esetleges kormányváltás legfontosabb célkitűzéseiről kíván számot adni. A rendezvényt országértékelőnek és az ellenzéki szövetség célkitűzéseit ismertető, nagy rendezvénynek harangozták be.

Márki-Zay Péter rendezvényén a jelenleg legtámogatotabb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció színeiben Dobrev Klára volt miniszterelnök-jelölt, a Momentum részéről Donáth Anna pártelnök, az MSZP-ből Kunhalmi Ágnes társelnök, az LMP részéről Kánász-Nagy Máté társelnök, a Párbeszédből Karácsony Gergely társelnök, Budapest főpolgármestere, és a Jobbiktól Jakab Péter elnök szólal fel.

Szöveges összefoglalónk - élő tudósítás 

 

Itt a vége!

Köszönjük, hogy nálunk nézted és olvastad közvetítésünket.

Makizaj az újságírók tényfeltáró munkájának segítését ígérte

Márki-Zay Péter arra is ígértet tett, hogy felülvizsgálják és újratárgyalják a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Paks2 szerződéseit.

„Elszámoltatjuk a hazaárulókat, és ezentúl csak a magyar nemzeti érdekek mentén, kölcsönösen előnyös együttműködés keretében üzletelünk Kínával és Oroszországgal”

– mondta, azt is a felsorolásban említve, hogy kormányon felülvizsgálnák az illegális földszerződéseket, „a lopott pénzből vett és törvénytelenül használt földeket visszavesszük és újrapályáztatjuk, lehetőséget teremtve a biogazdaságoknak, mint amilyen a Fidesz által elpusztított Kishantos volt”.

Makizaj szerint amennyiben az ellenzék kerül kormányre, „felszabaítják a médiát az állami propaganda és a fideszes médiahatóság uralma alól”. Sőt, az ígéretcunami sajtószabadságot érintő része úgy folytatódott:

Felszámoljuk az állami pénzekből fenntartott hazugsággyárakat, a sajtó által újra ellenőrizhető lesz a hatalom, átláthatósággal segítjük az újságírók tényfeltáró munkáját. A miniszterelnök ezentúl nem menekül a sajtó elől és bátran kiáll egy tisztességes, nyílt vitára kihívójával

– fogalmazott. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor rendre elárulta nyugati, keresztény szövetségeseinket, ezért fontos kijelenteni, hogy a kormányváltás után Magyarország ismét az Európai Unió és a NATO megbízható tagja lesz, visszaszerzik szövetségesek bizalmát.

Az ATV kikapcsolta Makizaj élő közvetítését

Az ATV élőben adta ahogyan mi, de kikapcsolta és reklám kezdődött. Befejezték a közvetítését.

Makizaj megígérte: bőrszíne, világnézete vagy szexuális orientációja miatt senki sem szenvedhet hátrányt Magyarországon

Megszüntetik a dohánykereskedelem monopóliumátvisszaadják a megélhetésüket a vidéki kisboltoknak, teret engednek a szabad versenynek– mondta. Jogbiztonságot és kiszámítható környezetet ígért mindenkinek. Az eddig multinacionális nagyvállalatoknak egyedi döntésekkel kiosztott 1000 milliárd forintból évente 450 milliárddal a magyar kis- és középvállalkozásokat fogják segíteni, hogy a nemzetközi versenyben is megállják a helyüket – sorolta tovább.

Az új kormány önálló határőrség felállításával és a Frontex segítségével megvédi Magyarország határait, megtartja a kerítést, és a Fidesz által betelepített sok tízezer migráns átvilágításával kiutasítja a nemzetközileg körözött bűnözőket, ígérte meg a kormányfő-jelölt.

Márki-Zay Péter szerint ugyanakkor „a munkaerőhiányt nem migránsokkal, hanem a szakképzés megerősítésével és a külföldre távozott magyarok hazacsábításával kívánjuk megoldani”.

Arra is ígéretet tett, hogy kormányra kerülve komolyan vennék a törvény előtti egyenlőséget, fellépnének mindenfajta diszkrimináció ellen, a jövőben

bőrszíne, világnézete vagy szexuális orientációja miatt senki sem szenvedhet hátrányt Magyarországon.

Márki-Zay nagy büszkeséggel jelentette be az önálló parlamenti képviselet megteremtését, és megígérte, mindent megtesz a hazai cigányság felemelkedéséért.

„A sors és a JóIsten fogta meg a kezem és vezette lépteimet”

Ahogy Hódmezővásárhelyen még a fideszesek is jól jártak a Fidesz leváltásával, úgy lesz jobb még a fideszeseknek is, ha leváltják áprilisban a kormányt, mondta. Nem akar változtatni a kendőzetlen őszinteségén. „A régi, korrupt világot most Orbán Viktor képviseli, itt az ideje az őszinteség korszakának.” Az országot csak őszinteséggel lehet megszabadítani a gyűlölettől.

Nem a személyes ambíciók vezetik, nem térhetett ki a feladat elől, százezrek látták meg benne a reményt.

„A sors és a JóIsten fogta meg a kezem és vezette lépteimet.”

Mindent el fog követni a győzelemért és az egység megőrzéséért, ezért kötött kompromisszumokat. Márki-Zay szerint minden eddiginél több esélyük van a kormányváltásra. Az egész magyarság érdeke, hogy ez megtörténjen. Olyan kormánynak kell következnie, amelyik nem hajbókol Putyin előtt, és a Nyugat felé veszi az irányt.

„Nem dobja sutba a vidéki egyetemisták lakhatását egy

kínai kommunista migránsegyetem kedvéért.”

Olyan kormány kell, ahol az árak helyett a bérek emelkednek. A következő kormány megállítaná a tanárok, az egészségügyi dolgozók elvándorlását.

„Hogy legyen, aki tanítja gyermekeinket, legyen, aki aki vigyáz a biztonságunkra és maradjon, aki ápolja a betegeket és gondozza az elesetteket.”

Makizaj: Én a hazám szolgálatát választottam

„A politikusok többségével ellentétben én nem az iskolapadból kerültem a közéletbe. Közgazdászként és villamosmérnökként 22 évet töltöttem el a vállalati szférában, jórészt vezetőként. Dolgoztam Magyarországon és a tengerentúlon is” – sorolta Márki-Zay maga mellett szóló érveit, kifejtve, hogy választhatott volna magának nyugalmasabb életet.

„Egy olyat, amiben békén hagyják a családomat. Egy olyat életet, amelyben gyermekeimnek nem kell olyan plakátok között közlekednie, amiken kistermetű főgonoszként ábrázol a pártállami propaganda. Egy olyat, amelyben nem azt keresik, hogyan fordíthatják ki minden egyes szavamat. De én ennek ellenére is a hazám szolgálatát választottam. Először szűkebb hazámét, Hódmezővásárhelyét, most pedig mindannyiunk közös hazáját, Magyarországot szeretném megszabadítani a gonosztól, felszámolva a kormányzati szintű lopást és a megfélemlítést.”

Az Orbán-kormány korruptsága miatt akár 15 ezer milliárd forint kifizetését is visszatarthatja az Unió

„Ahol nincs kiszámíthatóság, ahol nincs jogbiztonság, ott nemhogy a külföldiek, de még a magyarok sem fektetnek be a gazdaságba, nem jönnek létre jól fizető, stabil, fenntartható munkahelyek, ott elszegényedik a lakosság és elnéptelenedik az ország” – tette egyértelmű álláspontját Márki-Zay, majd felidézte az Európai Unió Bíróságának szerdai döntését, mely jóváhagyta a jogállamisági mechanizmus, illetve ez ítélet nyomán várhatóan a magyar kormánnyal szemben meginduló eljárás esetleges következményeit. Úgy fogalmazott:

„az Orbán-kormány korruptsága miatt akár 15 ezer milliárd forint kifizetését is visszatarthatja az Unió.”

Márki-Zay szerint ezt. pénzt megkaphatnánk, de nem fogjuk, ameddig az európai adófizetők pénzéből Mészáros Lőrinc és „az OLAF által lopáson ért” Tiborcz István gazdagodnak. Ez az a hiányzó pénz, ami esélyt adna a bajba jutottaknak és lehetőséget egy fenntarthatóbb, igazságosabb ország megteremtésére, mondta, hozzátéve:

„bírósági döntés arról szólt, hogy Magyarország nem jut ehhez a pénzhez, amíg miniszterelnöke tolvaj. Ezen egy módon lehet segíteni. Kormányváltással. Ha Orbánék mennek, a tizenötezer milliárd forint jön. Április 3-án erről is döntünk!”

Makizaj: Orbán, Fidesz, Fidesz, Fidesz

Márki-Zay szerint „ma az országot az elmúlt évezred legkorruptabb kormánya vezeti.” Tanárokat, ápolókat, rendőröket semmiznek ki, miközben teljes iparágakat lopnak el egymás után, mondta. Az ő kezükbe kerültek a földek, erdők, bankok, hírportálok, gázvezetékek, szállodák, kaszinók. Az egészségügyet, a benzinkutakat és a kiskereskedelmet is akarják lopni most.

„Elzavarva hazánkból a Lidl-t, az Aldit, a Spart, a Tescot és a Pennyt is.”
Ha ez megvalósul, rosszabb a minőség, kisebb a választék. Márki-Zay úgy fogalmazott: mára a hétköznapjainkat is ellopták, rajtuk kívül minden érzi a kiszolgáltatottságot.

„A kiváltságosok hálózata szövi át az országot: mindenhol ez megy! Nemcsak a Karmelita kolostorban, a minisztériumokban, a végrehajtóknál és hivatalokban, de még a legkisebb falvakban is.”

Makizajnak habzik a szája, egyre jobban hadar

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, az oktatásba tett befektetés gyermekeink és az ország jövőjében kamatozik. Ennek ellenére az Orbán-kormány az elmúlt 12 évben megalázták a pedagógusokat, nemcsak jog- és felelősségköreiktől fosztották meg őket, de mára a tanárok nálunk keresnek a legrosszabbul az OECD országok közül, ennek következménye, hogy súlyos pedagógushiánnyal küzd Magyarország.

De nem csak gyermekeink jövőjével, emberi életekkel is játszik az Orbán-kormány, amely tizenkét éven át lezüllesztette és ténylegesen fizetőssé tette az egészségügyet
– mondta Márki-Zay. A kormányfő-jelölt szerint a mai magyar egészségügyi helyzet „az egyik leglátványosabb kudarca az Orbán-kormánynak”.

„Ma Magyarországot olyan kormány vezeti, amelyik az emberek életesélyeit rövidíti, miközben nyakló nélkül szórja a pénzt ürességtől tátongó, túlárazott stadionokra”
– fogalmazott, kiemelve: a világon egyetlen kormány sem tudott mindenkit meggyógyítani, de az is kétségtelen tény, hogy a világ 197 országából 196 jobban kezelte a járványt, mint Orbán Viktoré.

Makizaj: Rabszolga a magyar

„Magyarországon, ahol a magát kispénzűnek hazudó miniszterelnök a leggazdagabb kiváltságos, a hatalom csúcsáról nem sok látszik az ország hétköznapi valóságából” – folytatta országértékelését Márki-Zay Péter, úgy összegezve az elmúlt 12 évet,

„az, hogy magyarok milliói elől elzárták a felemelkedés lehetőségét, korántsem rendszerhiba.”

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint Orbán gazdaságpolitikája ugyanis éppen a gyenge forintra és az olcsó munkaerőre épül.

„Összeszerelő üzemekben rabszolgaként dolgoztatják a magyarokat, így árusítják ki Magyarországot. Pedig lehetne másként. (…) De Orbán Viktor és kormánya más sorsot szán a magyar munkásnak. Alattvalót csinálnak mindenkiből, aki még nem hagyta el az országot egy jobb élet reményében”

– mondta Márki-Zay.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató