2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Folyamatosan lábbal tiporják a migránsok jogait Európa határain az ENSZ szerint

Az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete szerint mélységesen aggasztó, hogy Európa határain egyre gyakrabban alkalmaznak erőszakot a menekültekkel és a bevándorlókkal szemben, illetve sértik meg súlyosan az emberi jogaikat – írja a szervezet hétfői közleményében.



A szervezet szerint számos ilyen incidens követelt tragikus módon emberéleteket, és riasztóak azok az ismétlődő és a korábbiakkal rendre egybecsengő jelentések, amelyek Görögország Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határairól érkeznek. Ezeken a határszakaszokon az UNHCR 2020 eleje óta közel 540 nem hivatalos visszatérési esetet regisztrált Görögországból Törökország felé. De nyugtalanító esetekről számoltak be Közép- és Délkelet-Európában is az EU-tagállamok határain.

Bár sok incidenst különböző okok miatt nem jelentenek, az UNHCR több ezer olyan emberrel beszélt Európa-szerte, akiket jogellenesen térítettek vissza egy másik országba, és akiknek a beszámolóiból a fenyegetések, a megfélemlítés, az erőszak és a megaláztatás nyomasztó trendje rajzolódott ki. Elbeszélésük szerint a tengeren mentőtutajokon sodródva a sorsukra hagyják, vagy néha egyenesen a vízbe kényszerítik őket, ami az emberi élet iránti teljes érzéketlenségről árulkodik. Legalább három ember halt meg az Égei-tengeren 2021 szeptembere óta ilyen incidensekben, egyikük most januárban.

Néhány kivételtől eltekintve az Európai Unió államai mindezidáig nem vizsgálták ki ezeket jelentéseket, annak ellenére, hogy egyre több hiteles bizonyíték támasztja alá őket a közlemény szerint. Ehelyett falakat és kerítéseket emelnek számos országhatárszakaszon. Az UNHCR kapott olyan jelentéseket is, amelyek szerint egyes menekülteket visszaküldhettek a származási országukba, nem törődve azzal, hogy ott esetleg veszélybe kerül az életük, mindez pedig ellentétes lehet a nemzetközi jognak az effajta a visszaküldés tilalmáról (non-refoulement) szóló alapelvével.

Ami az európai határokon történik, jogilag és erkölcsileg elfogadhatatlan, és ennek véget kell vetni az UNHCR szerint. Attól tartanak, fennáll a veszély, hogy „ezek az elfogadhatatlan gyakorlatok normává válnak és beépülnek a politikákba”, miközben az EU-jog kimondja, hogy a határőrizeti tevékenységnek teljes mértékben összhangban kell lennie az alapvető emberi jogokkal. A valóságban a világ menekültjeinek többségét alacsony és közepes jövedelmű, az európai államoknál sokkal szűkösebb erőforrással rendelkező országok fogadják be, amelyek jobbára határosak a válság sújtotta származási országokkal – írják.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató