2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Megszólalt a felforgató is: Putyin és a „szenilis tolvajok” fenyegetik Oroszországot, nem Ukrajna vagy a Nyugat

Navalnij Afganisztán megtámadásához hasonlította a mostani helyzetet. Azzal vádolja Vlagyimir Putyint és a körét, hogy csak el akarják terelni a figyelmet Oroszország valós problémáiról.

„Megnéztem hétfőn a nemzetbiztonsági tanács ülését, a tolvajok és vén trotlik gyűlését. Úgy láttam, hogy mindegyikük ellen nyomozott már a kurrupcióellenes alapítványunk” – írta Alekszej Navalnij, orosz ellenzéki politikus a Twitteren. 

Navalnij szerint a helyzet olyan, mint amikor a Szovjetunió megtámadta 1979-ben Afganisztánt, akkor is hasonló alakok képzelték magukat geopolitikusnak egy nagy sakkasztalnál – írta a börtönből. Az lett az eredménye, hogy több százezer ember meghalt, és olyan csapások érték mindkét országot, amiből azóta sem tudtak kilábalni.

A különbség szerinte az, hogy a szovjetek még hittek valamilyen ideológiában, míg a mostaniak szimplán hazudnak, arra sem ügyelnek, hogy a háborúra valami hiteles indokot találjanak. Azt viszont már közösnek találta a két időszak orosz politikusaiban, hogy el akarják terelni a nép figyelmét a valódi problémákról, mint a gazdasági válság, az áremelkedések és a törvénytelenségek. Úgy látja, már nem elég a politikusoknak a propaganda, már vért akarnak.

Navalnij szerint Putyin őrült beszédet mondott és egy szenilis nagypapához hasonlította az elnököt. Azt is hozzátette, „cseréljük ki Ukrajnát a beszédében Kazahsztánra, Fehéroroszországra, a Balti országokra, Azerbajdzsánra, Üzbegisztánra vagy akár Finnországra. És képzeljük bele, hova vezet a szenilis nagypapa geopolitikai gondolkodása.”



Úgy gondolja, több száz ukrán és orosz civil halhat most meg, később pedig tízezrek is. A háború meggátolja Ukrajna fejlődését, a mocsárba fogja rántani, de Oroszország ugyanezt az árat fogja megfizetni. Azt is hozzátette a bejegyzéseiben:

Putyin és a „szenilis tolvajok” fenyegetik Oroszországot, nem Ukrajna, az Egyesült Államok vagy a Nyugat.

A liberális felforgató Alekszej Navalnij jelenleg két és féléves szabadságvesztését tölti, de nemrég új büntetőpert indítottak ellene. Amennyiben elmarasztalja a bíróság, a börtönbüntetését akár egy évtizeddel is megnövelhetik.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató