2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Kizárólag egyéni képviselőként folytatná Lázár János, ha nem nyer, kiszáll a politikából

Lázár János bejelentette, hogy nem vesz át listás mandátumot, vagy egyéni képviselő lesz, vagy nem lesz képviselő, ha nem nyer, akkor befejezi a politikát – Csongrád-Csanád Megye 4-es számú választókörzetének fideszes országgyűlési képviselője a Rádió7 Közös Nevező című műsorában beszélt erről.

A korábbi miniszter február 10-én tartotta meg kampánynyitó rendezvényét. Körzete azért különösen érdekes, mert régi fideszes bástyának számít, előző indulásaikor mindig simán nyert is, ám idén tavasszal Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje lesz az ellenfél, aki hódmezővásárhelyi polgármesterré választásaikor már bebizonyította, hogy képes nyerni egy masszívan jobboldali területen.

Egyéni indulásáról Lázár a kampánynyitón azt mondta: tudja, hogy sok tapasztalt kollégája már inkább csak listán méreti meg magát, neki azonban elégséges érv az egyéni hely mellett, hogy ebben a pozícióban továbbra is a körzet 19 településéért dolgozhat. A politikusoknak keresniük kellene a terepmunka lehetőségét, főleg vidéken, tette hozzá. Aki „mezei képviselőzéssel” akarná sértegetni, az alaposan benézte, mondta.

A Fidesz országos választmánya pénteken dönt az országos listáról, amelyet szombaton 16 óráig kell leadni a Nemzeti választási Bizottságnak.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató