2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ferenc pápa: A háború őrültség, Ukrajna mártírként szenved

A Szentszék készen áll mindent megtenni a béke érdekében – hangsúlyozta Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott beszédében.

A katolikus egyházfő azt mondta, pár napja Ukrajnában van két bizalmas munkatársa, a lengyel Konrad Krajevski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője és a cseh származású Michael Czerny, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusa.

„A két bíboros jelenléte a pápa és az egész keresztény nép jelenlétét bizonyítja: közel akarunk lenni, hogy mondhassuk, a háború őrültség, álljatok meg, legyetek szívesek, lássátok meg a kegyetlenséget” – mondta Ferenc pápa, aki szerint a Szentszék „készen áll mindent megtenni a béke szolgálatában”.

Azt mondta,

Ukrajnában „vér- és könnyfolyók folynak: nem katonai műveletről van szó, hanem háborúról, ami halált, pusztítást és nyomort szít”.

Az egyházfő a fegyveres támadások leállítását kérte, a tárgyalás és a józan ész előtérbe helyezését, illetve azt, hogy térjen vissza a nemzetközi jog tiszteletben tartása.

Ferenc pápa humanitárius segítséget és humanitárius folyosók megnyitását sürgette, „életmentő segítséget az ostrom alatt álló térségekben, ahol fivéreinket és nővéreinket a bombák és a félelem nyomja agyon”. A pápa beszéde alatt többen ukrán zászlókat lobogtattak a Szent Péter téren.

A pápa szerint „egyre több az áldozat és a menekülő, főleg édesanyák és gyerekek”. „A mártírként szenvedő országban óráról órára tragikusan nő a humanitárius segítség szükségessége” – mondta Ferenc pápa, aki köszönetet mondott a menekülteket befogadóknak.

Az egyházfő megköszönte az információszolgáltatásért életüket kockáztató újságírók munkáját is, akik lehetővé teszik, hogy „közel legyünk a lakosság drámájához, és lássuk a háború kegyetlenségét”.

Sergio Mattarella államfő a római ukrán közösség legnagyobb templomában vett részt a misén.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató