2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Oroszország kilép az Európa Tanácsból

Az orosz külügyminisztérium azt közölte, hogy Oroszország kilép az Európa Tanácsból, a kontinens legnagyobb nemzetközi szervezetéből. A Kreml azt állítja, a NATO-tagok aláássák az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia védelmére létrehozott európai testületet. A valóságban Oroszország és az Európa Tanács kapcsolatát mindig is a konfrontáció jellemezte.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség azt írja, hogy Oroszország tagsága a szervezet alapszabálya szerint a folyó pénzügyi év végén szűnik meg. „Az Európa Tanácsból való kilépésre az Európa Tanács alapokmányának 7. cikke alapján kerül sor egy tagállam kezdeményezésére, amikor hivatalosan értesíti erről az Európa Tanács főtitkárát. A tagság megszűnése a folyó pénzügyi év végén következik be, ha a bejelentés az adott év első kilenc hónapjában történik. Oroszország kilépése az Európa Tanácsból a szervezet alapokmányának és az emberi jogok európai egyezményének (EJEE) egyidejű felmondásával jár” – mondta Konsztantyin Koszacsov, az orosz törvényhozás alsóháza, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke.

Oroszország 1996-ban csatlakozott az Európa Tanácshoz, Borisz Jelcin akkri elnök kérésére. Az elképzelés az volt, hogy ez majd segíteni fogja a demokratikus átmenetet az országban. Oroszország képviseleti jogait február 25-én – az ukrajnai inváziót követő napon – felfüggesztették, ahogy tették ezt a 2001-es második csecsen háború idején, valamint 2014-ben, amikor Oroszország megszállta a Krímet és Kelet-Ukrajnát.

Az Európa Tanács egy regionális, nemzetközi szervezet, amelynek Strasbourg a székhelye. 1949-ben jött létre laza, kormányközi együttműködésként, és szemben az Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával, nem az Európai Unió intézménye. A kontinens legnagyobb nemzetközi szervezeteként most 47 tagja van, azaz Belaruszt és a Vatikánt kivéve minden európai állam a tagja – hazánk 1990 novemberében csatlakozott a szervezethez. Legfontosabb intézménye az Emberi Jogok Európai Bírósága, de a szervei közé tartozik a független alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottság is.

(Guardian, TASZSZ)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató