2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Orbán Viktor: A következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését

Már 429 ezer menekült érkezett Magyarországra.

„A következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani ” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán délután útban a debreceni laktanya felé.

A kormányfő a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta, a következő három napban ott fognak dolgozni. Ennek az az oka – folytatta –, hogy

a szerda hajnali jelentések szerint már 429 ezer menekült érkezett Magyarországra.


Már nemcsak a háború elől, hanem a háborúból is menekülnek

A háború pedig nem csitul, hanem kiterjed, és ahogy a háború kiterjed, fennáll annak a veszélye, hogy a jövő héten még többen érkeznek majd Magyarországra, és ez óriási kihívás elé állít bennünket – mutatott rá a kormányfő. 

Hozzátette: azért jönnek ilyen sokan, mert

most már nemcsak a háború elől, hanem a háborúból is menekülnek. 

„Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország eddig minden menekültet el tudott látni,

a következő három napban megszervezzük a jövő hét védekezését azért, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani”

– fogalmazott a miniszterelnök.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató