2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

FAZ: Alakulóban a „Kijev csoport”, amely idővel a V4 helyére léphet

Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén miniszterelnök Kijevben tett közös látogatását értékelte így a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén miniszterelnök Kijevben tett közös látogatását a Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy értékelte, hogy Európában új „Kijev csoport” van alakulóban, amely az Oroszországhoz való viszony alapján határozza meg magát, és alighanem a V4 helyére lép majd  – írja a Hírklikk.

A német konzervatív lap szerint a három politikus az első, aki az európai vezetők közül az orosz támadás kezdete óta Ukrajnába látogatott. Az utat a lap értesülései szerint előre egyeztették az EU Bizottság, valamint az Európai Tanács elnökével, és

az eredményről zárt ajtók mögött szándékoznak tájékoztatni a jövő héten esedékes uniós csúcs résztvevőit.

Hangsúlyozták azonban, hogy hivatalos uniós mandátummal nem rendelkeztek. 

Erős Európát akar a lengyel kormányfő

A lengyel miniszterelnök szóvivője, Michal Dworczyk azt is elmondta: a látogatásról a múlt héten, a Versailles-ben tartott csúcson állapodtak meg. Az ukrán fél ugyanakkor „európai missziónak” tekinti az utat.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Kijevben kijelentette: „Európának meg kell értenie, hogy ha elveszti Ukrajnát, már soha többet nem lesz ugyanaz, nem lesz Európa, hanem korábbi önmaga legyőzött, megalázott, nyomorúságos verziója lesz. Én azonban erős Európát akarok!” 

Jansa mielőbb megadná Ukrajnának az uniós tagjelölti státuszt

Janez Jansa szlovén kormányfő azt mondta: jelenleg Ukrajna az az állam, amely leginkább védelmezi az igazi európai értékeket, és követelte, hogy Ukrajnának mielőbb adják meg az uniós tagjelölti státuszt – noha az állam – és kormányfők ez iránt Versailles-ben nem mutattak nagy lelkesedést. 

A Dennik című lap szerint az útra meghívták Eduard Heger szlovák kormányfőt is, de őt a biztonsági tanácsadói lebeszélték erről. Utóbb azonban azt mondta, ha most dönthetne, menne.

Ahogy arról portálunk is beszámolt korábban, Orbán Viktor magyar miniszterelnök is tudott az útról, de nem vett részt rajta, mert hazánk nem akar részt venni a fegyverszállításokban - írja a Mandiner.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató