2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Vučić: Mikor mások lehajtott fejjel hallgatnak, Magyarország felemeli a szavát Szerbiáért

Aleksandar Vučić szerb államfő és Orbán Viktor miniszterelnök együtt vonatoztak szombaton Belgrádból Újvidékre a Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád és Újvidék közötti szakaszának felavatására.

Vučić a beszédében megköszönte a magyar kormányfőnek azt a támogatást, amit Budapest évek óta nyújt Belgrádnak. Azt mondta:

amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaik felemelik hangjukat Szerbia védelmében.

„Ebben a nehéz válságban egy dologról egyeztünk meg. Bármi, ami hiányzik Szerbiának, azt először Magyarország fogja felajánlani, és bármi, ami hiányzik Magyarországnak, azt először Szerbiától várhatja” – jelentette ki a szerb államfő. „Így kell barátságot építeni és erre a barátságra nagyon büszke is vagyok” – mondta Aleksandar Vučić.

Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – fogadta meg Orbán Viktor szombaton az átadási ünnepélyen. A magyar miniszterelnök beszédének egy része a háborúval foglalkozott. „Itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik”, ez a háború a legrosszabbkor jött és „most komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van még” – mondta Orbán Viktor.

 „Békét akarunk, és az összes nagy tervünket a nehéz körülmények ellenére az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani”

– jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint soha nem volt olyan közeli és szoros a barátság a magyarok és a szerbek között, mint most.

„Méltatlan helyzetnek”, a 21. században nem normális dolognak nevezte, hogy Belgrádból eljutni Budapestre sok-sok órát vett igénybe, mert az elmúlt 70 évben országokat kötöttek össze kelet-nyugati irányban „és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak-déli irányból”.

A vasútvonalról beszélve Orbán elismerte: „az igaz, hogy mi kicsit el vagyunk maradva önökhöz képest”, de ígéretet tett arra, hogy 2025-re Belgrádtól Budapestig ez a vasútvonal járható lesz. „Ez a mai nap arra bizonyíték, hogy mi ketten fantasztikus dolgokat fogunk még csinálni” – mondta.

Az MTI szerint a Sólyom névre keresztelt gyorsvonat első útja, amelyen Vučić és Orbán több más politikussal és újságíróval együtt vett részt, valamivel több mint fél óráig tartott. A gyorsvonat a tesztelés során elérte az óránkénti 201,5 kilométeres sebességet Belgrád és Újvidék között. A tervek szerint ha elkészül a teljes vonal, a Belgrád és Budapest közti több mint 300 kilométeres távolságot kevesebb mint három óra alatt lehet majd megtenni a mostani nyolc óra helyett.


Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató