2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hann Endre: Kétesélyes a választás

Azt nem látni egyelőre, hogy a háború mekkora fordulatot hoz a választóknál.

„Egyértelmű, hogy kétesélyes a választás” – mondta Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója a Soros-blognak az országgyűlési választásokról.

Hann azt mondta, hogy most szorosabbnak tűnik a verseny, mint négy éve, amikor a kétharmad volt a kérdés. A Fidesz győzelmét tartja valószínűbbnek, viszont szerinte egyelőre nem lehet határozott előrejelzést adni, mivel kevés a felmérés, ami a pénzhiányból fakad.

Egy trendre hívta fel a figyelmet: az előválasztás az ellenzék nagy sikere volt, de azóta inkább hullámzás, és a Fidesz erősödése volt jellemző. Azt nem látni egyelőre, hogy a háború mekkora fordulatot hoz a választóknál – tette hozzá.

Hann Endre szerint a bizonytalanságot növeli, hogy nem tudni, az ellenzék mennyire tudja átadni az üzenetet a választóknak Orbán pálfordulásáról az oroszbarátság ügyében, amivel az elemző szerint a kormányfőnek el kell számolni. Ugyanakkor az embereknek ilyenkor nagyon fontos a biztonságérzet, a stabilitás, a megnyugtatás, az eszközök ehhez pedig elsősorban a hatalom kezében vannak – mondta Soroséknak.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató