2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Egy orosz állami felmérés szerint közel 80 százalékos Putyin támogatottsága

Az orosz állami közvélemény-kutató intézet vezetője szerint ez azzal magyarázható, hogy egyre kevesebb a konfliktusról szóló „hamisítvány” a weben.

Elérte a 79,6 százalékot Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatottsága, ami az egyik legmagasabb érték az elmúlt 20 év során – jelentette ki Valerij Fjodorov, a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet vezérigazgatója szerdán a Govorit Moszkva rádiónak.

Fjodorov elmondta, hogy 2014-ben, a Krím félsziget Ukrajnától való elcsatolása idején Putyin támogatottsága 64 százalék körüli volt, amihez képest a jelenlegi 79,6 százalékos érték 10-15 százalékpontos növekedést jelent „ami nagyon nagy ugrás”. A vezérigazgató szerint támogatottság ilyen mértékű emelkedése elsősorban az elnök tevékenységének köszönhető.

Ő nagyszerű, jó döntést hozott [Ukrajna megtámadásával], és jó irányba vezet”

– nyilatkozott Fjodorov.

A VCIOM vezetője szerint ez a minősítés egyfajta mutatója annak, hogy a polgárok mit gondolnak az országról.

„A támogatottság emelkedése azt mutatja, hogy a társadalom konszolidációja megtörtént, az oroszok jelentős része úgy véli, hogy jó irányba haladunk” – mondta. „Hogy meddig tart ez a konszolidáció, mi ingathatja meg, nem tudni, mert a katonai műveletek a legkiszámíthatatlanabbak” – tette hozzá.

Rámutatott, hogy növekszik azoknak az aránya, akik helyeslik az elnök döntését az ukrajnai „különleges hadművelet” végrehajtásáról. Amíg az első erre vonatkozó felmérésben, február 25-én a válaszadók mintegy 65 százaléka támogatta az elnök döntését a csapatok bevetéséről, addig ma már 74 százalék az arányuk. Az ellenzők aránya ezzel szemben 25-ről 17-re csökkent. Fjodorov szerint nagyon alacsony azoknak az aránya, akik nehezen tudnak válaszolni.

Szerinte ez a dinamika azzal magyarázható, hogy egyre kevesebb a konfliktusról szóló „hamisítvány” a weben.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató