2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Elutasította az ügyészség a rendőrnő panaszát, aki szexuális erőszak miatt jelentette fel kollégáit

A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntető határozat ellen bejelentett panaszt – valamennyi vizsgált bűncselekmény vonatkozásában –, mivel az alaptalan, a határozat ellen további panasznak nincs helye – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester még december elején tett feljelentést, mert állítása szerint két kollégája a szüzességét elvéve megerőszakolta őt az egyik közös műszakjuk után.

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség indított nyomozást, amelynek során a „beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták. A nő az elmondottakat többször módosította, azokat alátámasztani nem tudta, és ellentmondásokba keveredett” – közölte korábban az ügyészség.

Kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a rendőrnőt kollégái nem erőszakolták meg, és sérelmére más bűncselekmény sem történt

– közölte korábban a Központi Nyomozó Főügyészség, amelynek szóvivője a Telexnek azt mondta, hogy a decemberi hattal szemben a kihallgatottak száma 21 főre nőtt, nemcsak helyszíni szemlét és adatgyűjtést folytattak, hanem széles körű nyomozást, amelynek során

 
- telefonokat foglaltak le,

- több helyszíni szemlét tartottak,

- több iratot, köztük egészségügyi jelentéseket vizsgáltak, valamint szembesítés is történt.

A nyomozó főügyészség megszüntető határozata ellen panaszt jelentett be a rendőrnő, így újra megvizsgálták az ügyet, és az ügyészség szerint a beszerzett bizonyítékok egyértelműen cáfolják a szexuális erőszakot.

„Tekintettel arra, hogy a panasz nem tartalmazott olyan adatokat, amelyek kétséget támasztottak volna az eljárás megszüntetéséről rendelkező határozat megalapozottságával vagy törvényességével kapcsolatban, a nyomozás folytatásának nincs helye” – közölte a nyomozó ügyészség.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató