2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Márki-Zay: Győzzétek meg a fideszes anyátokat! (Videó)

A baloldal miniszterelnök-jelöltje ismét meglepő kijelentést tett az egyik vidéki fórumán – írja a Magyar Nemzet. „Ahogy viccesen szoktuk mondani, győzzétek meg a fideszes anyátokat, és akkor minden rendben lesz” – nyilatkozta Márki-Zay Péter egy baloldali utcafórumon.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint a vele egyet nem értő szavazópolgárok „agymosását semlegesíteni kell” most azzal, hogy a baloldali szavazók elmennek többek között az ismerőseikhez, rokonaikhoz és beszélnek velük. Ennek kapcsán a hódmezővásárhelyi polgármester arra kérte a jelen lévő fiatalokat, hogy beszéljenek a szüleikkel, a nagyszüleikkel.

Szinte nincs olyan társadalmi csoport, amit ne sértett volna már meg

Nem ez volt az első eset, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester agymosottnak nevezte a vele egyet nem érőket. Nemrég például a teljes vidéki Magyarországot sértette meg azzal, hogy úgy nyilatkozott: „a falusiakkal délelőtt tízkor már nem lehet beszélni, mert vagy részegek, vagy agymosottak”.

Márki-Zay korábban a nőkről is kifejtette a véleményét. Szerinte nem biztos, hogy meg tudnak fejteni egy keresztrejtvényt. De emlékezetes, hogy a mozgáskorlátozottakon is viccelődött, emellett rasszista viccet is mesélt egy vak előadóról – emlékeztet a portál.

A fórumról készült videó alább tekinthető meg:

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató