2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Lekötöztek, megpofoztak és hideg vízzel öntöttek le egy nőt a pszichiátrián

Hideg vízzel és pofonnal, majd lekötözéssel „kezeltek” a pszichiátrián egy fiatal nőt, aki egy szakítás miatt volt kiborulva – olvasható az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért közleményében, amely szerint az Ombudsman kivizsgálta és el is marasztalta a kórházat a betegjogok megsértéséért.

A nő egy szakítás miatt volt zaklatott, mentőt hívtak hozzá, kórházba szállították. Ott akarata ellenére vették fel a pszichiátriára, majd nyugtató tablettákat adtak neki és aláírattak vele egy önkéntes nyilatkozatot.

Elmondása szerint a nővérek ezek után úgy próbálták lecsendesíteni, hogy megpofozták, leöntötték hideg vízzel, és az ágyához kötözték egy külön szobában. Másnap reggelig feküdt vizesen, amikor átvitték egy nagyobb kórterembe. Mobiltelefonját este adták vissza, azt a lekötözése előtt elvették tőle. Ezután hívta fel a születi, akik nem tudtak semmit sem arról, hogy mi történt vele.

A nő a történtek után egy jogvédő szervezethez fordult, ők kérték a kivizsgálást az Ombudsmantól. Az Alapvető Jogok Biztosa jelentése szerint a kórház több módon is megsértette a betegjogokat és visszaélt a nő helyzetével. Felkérte a kórház főigazgatóját és több felettes szervet a visszásságok rendbe tételére, illetve azok ellenőrzésére.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató