2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Ezt mondta a külügy a bekéretett ukrán nagykövetnek

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szerint elvárják, hogy „Ukrajna vezetői tartózkodjanak Magyarország becsmérlésétől és belügyeinek kommentálásától még ezekben a súlyos időkben is, melyek átvészeléséhez továbbra is számíthatnak hazánk segítségére."

Ukrajna elnökének és miniszterelnök-helyettesének legújabb, Magyarországgal kapcsolatban megfogalmazott nyilatkozatai túlmennek azon a határon, amit szó nélkül lehet hagyni – írta meg az MTI Magyar kijelentését.

Magyar Levente tájékoztatott, hogy szerdán hivatalába kérette Ljobov Nepopot, Ukrajna budapesti nagykövetét, és tudatta vele, hogy azzal a megfogalmazással, miszerint Magyarország „még csak annyit sem tesz Ukrajnáért, mint mindenki más” és „támogatja Oroszországot” az ukrán elnök „minden, az erőszakot elítélő, és az ukránokkal együttérző, ezt számos esetben tettekkel is kifejező magyar embert megsértett.”

„Hazánk a háború első napján félretette az Ukrajnával fennálló vitáit, az ukrán miniszterelnök-helyettes szavaival ellentétben semmilyen módon nem gátolja az Ukrajna és az Európai Unió, illetve a NATO közötti együttműködést, a konfliktus kirobbanása óta több mint félmillió ukrán menekült előtt nyitotta meg határait, számolatlan magán- és állami segélyszállítmánnyal járul hozzá a nélkülözők szenvedéseinek enyhítéséhez, 130 ukrán gyermek kórházi gyógykezelését biztosítja és részese minden nemzetközi erőfeszítésnek, mely a vérontás lezárására irányul” emelte ki Magyar Levente.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató