2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kilép a Jobbikból Rig Lajos

Navarcsics Tibor győzte le a jobbikos Rig Lajost Tapolcán, ezután pedig a politikus úgy döntött kilép a Jobbikból és felhagy a politizálással, visszamegy az egészségügybe dolgozni és csak akkor jön vissza, ha “nagyon rágják a fülét a helyiek”. Rig elmondta azt is, hogy szerinte az ellenzéknek most önvizsálatot kell tartania. 

Várható volt, hogy tovább oszlik a Jobbik miután a választás legnagyobb vesztese a Jakab Péter vezette formáció. Nem is kellett sokat várni, a Tapolcán induló Rig Lajos már be is jelentette, hogy kilép a pártból. Mint mondta:

A jelen viszonyok között nem látok esélyt arra, hogy Navracsics Tibor ellenében, érdemben, eredményesen képviselhetném a körzetet. Hálásan megköszönve azok bizalmát, akik rám szavaztak, el kell fogadnom a választók többségének akaratát.

Jövőbeni terveit ismertetve elmondta:

24 órázni fogok a mentőknél, már kértem is, hogy vegyenek vissza aktív státuszba, de lehet, hogy elmegyek kórházba aneszteziológus asszisztensnek. 

Hozzátette azt is, hogy nagy kő esett le a szívéről. Rig Lajos szerint az ellenzéki vezetőknek

először önvizsgálatot kell tartani jó mélyen,

nem pedig kijelölni „egy bűnöst”. Úgy látja, a Jobbiknak a jelenlegi helyzetéből nehéz lesz visszaerősödnie.

 

(ATV)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató