2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Az LMP nem bojkottálja az Országgyűlés alakuló ülését

Ungár Péter az ellenzék korlátozott lehetőségeinek a megoldását nem a további önkorlátozásban látja.

A Momentum tegnap bejelentette, hogy a párt nem vesz részt az Országgyűlés alakuló ülésén.

Úgy látszik, hogy ebben a kérdésben az ellenzék megosztott, ugyanis az LMP nem követi a Momentumot. Ungár Péter a Facebook-oldalán közzétett írásában világossá tette, hogy a párt nem fogja bojkottálni az Országgyűlés alakuló ülését. 

A politikus leszögezte azt is, hogy az ellenzéknek

a negyedik kétharmados vereség után újra kell gondolnia politikáját.

Továbbá hozzátette, hogy a „jelenlegi helyzetben nevetségesnek érezné”, ha az ellenzék az alakuló ülés bojkottjával próbálna meg valamilyen politikai előnyre szert tenni.

„Ott leszünk és el fogjuk mondani, hogy a kormány cserbenhagyta a szociális dolgozókat, hogy a klímaváltozás tragédia lesz hazánk számára, és hogy megfizetethetetlen hazánkban a lakhatás” – folytatta a képviselő.

Végezetül hozzátette: „Lesznek az ellenzéken belüli is, akik bojkottálni fognak, akik éppen emiatt bírálni fognak minket.”

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató