2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Nagyobbat nyert Gyurcsány a Fidesznél is – állami támogatásban

A választás legnagyobb vesztese a Jobbik, amelynek frakciója 490 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, mint eddig, alig 770 millió forintra zsugorodik az éves keretük – írja a 24.hu.

A Demokratikus Koalíció közel 400 millió forinttal több pénzt kap majd az eddigiekhez képest a frakciója után – számolta ki a 24.hu. A Gyurcsány-párt az eddigi 9 helyett 16 mandátumot szerzett – bár egyet át kell adniuk az LMP-nek, hogy ott is meglegyen az ötödik ember az önálló frakcióhoz –, így az előző ciklusban 64 millió forintos havi büdzséjük 97 millióra hízik, ami éves szinten majdnem 1,2 milliárd forintot jelent.

A választás legnagyobb vesztese a Jobbik, amelynek frakciója 490 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, mint eddig, 1 milliárd 260 millióról alig 770 millió forintra zsugorodik az éves keretük. A választás előtt ugyanis 17 jobbikos ült a parlamentben (a ciklus 2018-as kezdetén pedig még 26), májustól viszont csak kilencen lesznek. Az MSZP-képviselőcsoport büdzséje 330 millió forinttal lesz kevesebb, mivel öt képviselői helyet veszítettek, és csak tízen maradtak. A Párbeszéd viszont 130 millió forinttal gazdagabb lesz, mivel ötről hétre nő a frakció létszáma. A Momentum tizenegy politikussal képviseltetheti magát a parlamentben, ami évi 925 millió forintos büdzsét jelent nekik. A Mi Hazánk frakciója hattagú lesz, így kénytelenek lesznek beérni 590 millióval. Az LMP is veszít költségvetési támogatást azzal, hogy az eddigi hat helyett az új parlamenti ciklusban már csak öt képviselőjük lesz. Ők így 530 millióból gazdálkodhatnak.

A kormányoldalon a KDNP-nél nem változik a frakció létszáma, marad a közel 1,3 milliárdos keretük is. A legtöbb pénzből a legnagyobb frakció gazdálkodhat: a Fidesznek több mint 7,3 milliárd forint jut a 118 képviselője után. Két fővel bővül a létszám az előző ciklushoz képest, ami 130 millió forintos többletforrást jelent.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató