2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kamu Geri: Ha maga Jézus Krisztus vezeti az ellenzéket, akkor se nyerjük meg a választást

A főpolgármester ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy vajon Dobrev Klárával győzött-e volna az ellenzék április harmadikán.

Karácsony Gergely a Hírklikk Mélyvíz című műsorának vendége volt, ahol arra a felvetésre, hogy nem sok ellenzéki politikus vállal most nyilvános szereplést, azt mondta, tudja, hogy most a választási eredményeket „nagyon sokan, nagyon gyorsan megfejtették, de én picit lassabb vagyok”.

A főpolgármester felidézte korábbi állítását, miszerint „húsz éve felülmérik a Fideszt”, ezt most annyival egészítette ki, hogy„most alulmérték”.

Arra a kérdésre, miszerint megbánta-e, hogy az előválasztás során visszalépett Márki-Zay Péter javára, Karácsony kitérő választ adott, és azt mondta, abból a szempontból örül, hogy így két jelölt maradt csak a második fordulóra, hasonlóan a francia elnökválasztási rendszerhez. 

Megkérdezték azt is tőle, hogy mit szól a DK azon álláspontjához, hogy Dobrev Klárával győzött volna az ellenzék, Karácsony azt mondta: „vitatkozik” ezzel az állítással.

Ha maga Jézus Krisztus vezeti az ellenzéket, akkor se nyerjük meg ezt a választást”

– fogalmazott a főpolgármester.

Szerinte a jelölt személye nem változtatott volna a vereségen. „Húsz százalékkal kikaptunk, az ég szerelmére!” – mondta a műsorban.


 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató