2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Makizaj Bolond Szélnek adná a mandátumát

A baloldal bukott messiása ugyanis nem ül be a parlamentbe, de két lehetőséget is említett, amelyet szívesen javasolna a hat pártnak. 

Márki-Zay az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: a választási eredmény legfontosabb tanulsága az, hogy nem a jelöltek, nem a hibák okozták a vereséget, hanem a rendszer. 

Arra a kérdésre, hogy ő maga miben hibázott, a politikus azt válaszolta: biztosan sok hibája volt, szerinte a kommunikációját egyszerűsíteni kellett volna, és bár igyekeztek mindent megtenni, hogy cáfolják a róla megjelent álhíreket, erre még nem volt meg a megfelelő módszer.

Márki-Zay Péter korábban úgy döntött, nem veszi át mandátumát. Ezzel kapcsolatban mosta azt mondta, elsősorban a hat párt döntése lesz, hogy kié lesz a mandátum, ki fognak jelölni valakit. Hozzátette, hogy több javaslatot is tud tenni, de ez a hat párt kompromisszumán fog alapulni.



A bukott miniszterelnök-jelölt azt mondta,

szívesen javasolná Szél Bernadettet, aki nem tudott nyerni Budakeszin,

ugyanakkor hozzátette, hogy az MSZP-nek most 10 mandátuma van, de a pártfinanszírozás szabályai alapján jobban járnának, hogyha 11-en lennének, így nekik is szívesen adna egy helyet.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató