2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Tovább folynak a vizsgálatok a DatAdat-ügyben

A hatóságok jelenleg is vizsgálják azt az sms-cunamit, amely során az ország lakosságának egytizede kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet. Az ügy mögött a Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő által kiépített DatAdat-csoport állt. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Magyar Nemzettel közölte, hogy az adatvédelmi aggályokat felvető esetről a választási kampány alatt hazánkban tartózkodó EBESZ-megfigyelőket is értesítették - írja a lap.

– Több beadványt is kaptunk és jelenleg is tart a történtek kivizsgálása, folyamatban vannak az azonosítások – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Hozzátette: az ügy feltehetőleg az ellenzéki oldalhoz köthető.

Mint mondta, nem telefonos adatbázisból szerezték meg az érintettek telefonszámait, a technikai háttere az ügynek pedig az, hogy három különböző szoftver felhasználásával a személyek offline és online interakcióit összekapcsolták.

– Emiatt lehetett az, hogy többen a becenevekkel vagy a Facebook-oldalakon használt nevekkel kaptak sms-üzeneteket – hangsúlyozta Péterfalvi, aki szerint

VÉLELMEZHETŐ A JOGSÉRTÉS, AMIRŐL A VÁLASZTÁSI KAMPÁNY IDŐSZAKÁBAN HAZÁNKBAN TARTÓZKODÓ EBESZ-MEGFIGYELŐKET IS TÁJÉKOZTATTÁK.

Ismert: a rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői. A szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálatából kiderült, hogy egy közbeiktatott cégen keresztül gyakorlatilag az ország lakosságának tizedét elérő sms-cunamit a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített DatAdat-csoport osztrák leánycége rendelte meg, a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

A cég offshore-háttérrel rendelkezhet, a baloldali kampányokban begyűjtött adatokat pedig Észtországban kezelhetik, a balti állam ugyanis híres arról, hogy nem ellenőrzik olyan szigorúan az uniós GDPR-előírásoknak való megfelelést.

Az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a szervezők gyakorlatilag mindenféle politikai hovatartozás, vagyis targetálás nélkül küldték szét a szóban forgó sms-eket.

EZÉRT TÖRTÉNHETETT MEG, HOGY JOBBOLDALI SZIMPATIZÁNSOK TÖMEGE, SZÁMOS KORMÁNYTAG, ILLETVE KONZERVATÍV KÖZÉLETI SZEREPLŐ IS KAPOTT RÖVID, SOKSZOR NÉVRE SZÓLÓ ÜZENETET.

A DatAdat által végrehajtott precíziós akciók lényege, hogy személyre szabott üzenetekkel olyanokat tartsanak otthon a választások napján, akik bizonyosan a kormányoldalt erősítenék, illetve azokat a szavazókat mozdítsák meg, akik a baloldalra húzhatják az ikszet. Bajnaiék tehát a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges intelligencia és a chatbotok, vagyis beszélgető robotok segítségével főként a bizonytalanokat veszik célba. A chatbotok a felhasználók számára érzékelhetetlen módon végzik az adatgyűjtést, és egyebek mellett például egy kvíznek vagy más játékos feladványnak álcázzák azt. A

DATADATHOZ HASONLÓ VÁLLALATOK A KVÍZKÉRDÉSEKRE ADOTT VÁLASZOKBÓL – ÉS MÁS INTERAKCIÓKBÓL – KÉPESEK FELTÉRKÉPEZNI A FACEBOOK-FELHASZNÁLÓK POLITIKAI PREFERENCIÁIT.

Megjegyzendő, hogy Márki-Zay Péternek, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének a Facebook-oldalán is több hasonló anyag jelent meg, s ha a felhasználó kitöltötte ezek valamelyikét, azzal feliratkozott a baloldali jelölt levelezési listájára, és a Messenger alkalmazásban kapta az üzeneteket.

A választókat elárasztó sms-cunamit követően a DatAdat-csoport nem állt meg, mivel a választásokat megelőző csütörtökön hatalmas telefonos kampányba kezdett, amellyel hozzávetőlegesen egymillió választót ért el.

Forrás: MNO, Origó

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató