2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Agyonlőttek két embert a rendőrök Párizs központjában

Hétfő hajnalban két embert lelőttek a párizsi rendőrök, mivel – állításuk szerint – el akarták gázolni őket – írja az Index. A velük lévő harmadik személyt kritikus állapotban vitték kórházba. Az eset a francia főváros központjában, a Pont Neuf hídnál történt nem sokkal éjfél után.

A Le Figaro hírlapnak egy szemtanú azt mondta, hogy az autó a Pont Neuf közelében parkolt szabálytalanul egy téren, amikor hirtelen megjelentek a rendőrök és az autóban ülőkre szegezték az automata fegyvereiket.

Ekkor a sofőr rátaposott a gázpedálra, mire a rendőrök azonnal tüzet nyitottak. 

Az autó három utasa közül a sofőr, valamint az anyósülésen utazó ember halt bele a lövésekbe, de a hátul ülő nő is súlyosan megsérült a karján. A hidat és a környékét lezárták az eset után. A helyszínre kiérkezett a francia rendőrségnek az a nyomozószerve is, amely a rendőrök által elkövetett lehetséges bűncselekményeket vizsgálja (Inspection générale de la police nationale – IGPN).

Ők az ügyben érintett járőrökkel szemben szándékos emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást. Úgy tudni, hogy a lövéseket a francia rendőrség által használt Heckler & Koch G36-os gépkarabélyokkal adták le a rendőrök. Egyelőre nincs arra utaló jel, hogy az esetnek köze lenne az előző este történt elnökválasztáshoz, vagy hogy terrorcselekményről lenne szó.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató