2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

4-4 év fegyházat kapott a Kozma utcai fogolyzendülés két vádlottja

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon jogerősen négy-négy év fegyházzal sújtotta a Kozma utcai fogolyzendülés két vádlottját.

Az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék tavaly május 7-én mondta ki a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő két vádlott többszörös visszaesőkénti bűnösségét fogolyzendülésben, és ezért őket 4-4 év fegyházra ítélte azzal, hogy nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az első fokú ítélet szerint három vádlott a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai objektumának egyik zárkájában töltötte jogerős szabadságvesztését.

2018. január 6-án a büntetés-végrehajtási intézet biztonsági ellenőrzést végző munkatársai kiabálást hallottak a vádlottak zárkájából, ezért felszólították őket a hangoskodás befejezésére. A biztonsági osztályvezető beszélni próbált a vádlottakkal, akik az azonnali átszállításukat követelték.

A három férfi időközben ágyakkal eltorlaszolta a zárkaajtót, és testüket az ágynak feszítve akadályozták annak kinyitását, de az őrök betörték a kémlelőüvegét és könnygázt vetettek be, majd a zárkaajtó pántját lecsavarozva bejutottak a helyiségbe. A vádlottak bilincselés közben is ellenálltak.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére eltérő tényállásért és minősítésért, valamint hosszabb szabadságvesztésért, a vádlottak és védőik pedig részben felmentésért, részben enyhítésért fellebbeztek.

A tábla másodfokon helybenhagyta a törvényszék döntését: megállapította, hogy az első fokú bíróság perrendszerűen folytatta le az eljárást, a tényállásból okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére, és helyesen minősítette a cselekményt.

A tábla egyetértett az elsőfokon kiszabott, a büntetési tétel felső határához közelítő „példás” szabadságvesztéssel is, aminek a lényeges enyhítésére a vádlottak többszörösen büntetett előéletére figyelemmel nem látott lehetőséget.

A másodfokú határozat jogerős. Az ügy harmadrendű vádlottja 2020-ban meghalt, ezért vele szemben a bíróság megszüntette az eljárást.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató