2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hadházy a saját szarában egyedül vergődött a Kossuth téren

Hadházy egyedül maradt a parlamenti bojkott ötletével – ez szerinte is kudarc. Köztéri fogadóóráján azt mondta, Áder a nép horgásza, aki ugyanazt mondta, mint anno Dobi István: hatalmas nagy felhatalmazást kapott a vezető párt, így minden folytatódhat tovább.

„Nem gondolom, hogy a Parlament falai között kell látszatmunkával eltöltenem a következő négy évet.”

Erről beszélt a Baranya megyei kistelepülés, Kisvaszar határát jelző tábla előtt Hadházy Ákos abban az időpillanatban, amikor a többi megválasztott képviselő az országgyűlés alakuló ülésén vett részt.

a délutáni órákban már a Kossuth téren tartott sajtónyilvános köztéri fogadóórát.

Nyilvánvaló kudarc, hogy egyedül én voltam, aki nem mentem el a nyitó ülésre, de az már előrelépés, hogy egyáltalán vita volt arról, hogy el kell e menni. Sajnos, hogy ha négyévente ekkorákat lépünk csak előre, az kevés lesz - mondta.

A lódoktor a kormány terveibe illeszkedő színjátéknak nevezte, hogy képviselőtársai a Tisztelt Házban eljátsszák a demokráciát, interpellálnak, kérdéseket tesznek fel, ezzel legitimálva a hatalmat. A parlamentből kivonulást az új ellenzéki politika alapjának nevezve arról beszélt, hogy nem lehet hiteles az az ellenzék, amely odabenn a hatalomnak a része.

Szerinte hiba volt az ellenzéki pártok részéről, hogy bementek az eskütételre, a választást ugyanis elcsalták, az ellenálláshoz pedig áldozatok kellenek. Azzal kapcsolatban, hogy a Momentum, a DK és a Párbeszéd politikusai Áder János beszéde előtt kivonultak az ülésteremből, míg

a Jobbik, az MSZP és az LMP képviselői bennmaradtak,

Hadházynak sarkos véleménye van. Szerinte

„Voltak olyan pártok, akik ezt a problémát majdnem megértették, ennyivel előrébb tartunk, volt olyan párt, amelyik kijött, volt de volt olyan is, aki némán végighallgatta Ádert. Sajnos róluk nem tudok finomabban fogalmazni: ezek a pártok kollaboráns pártok.”

Hadházy többször megköszönte a téren tartózkodó néhány tucat embernek, hogy ha más nem, ők legalább kiállnak mellette, majd arra szólította fel őket, hogy segítsék őt az ellenállásban, sőt, maguk is építsék az ellenállást. Hogy ez alatt pontosan mit értett azt leszámítva, hogy nem ment be a parlament alakuló ülésére, nem részletezte az eseményen.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató