2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Kim Dzsongun megint rakétázott, és belengette az atomot más országoknak

Észak-Korea vélhetően ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába szerdán – közölték a dél-koreai és a japán hadsereg illetékesei a Guardian szerint.

Bár az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, a mostani már a 14. rakétatesztje idén az országnak.

Az észak-koreai állami média vasárnap közzétett egy képet, amelyen egy olyan fegyverrendszer tesztelése látható, amely a rezsim nukleáris fegyverprogramjának része. Az észak-koreai vezetés emellett március végén azt állította az MTI szerint, hogy új típusú interkontinentális rakétát is kipróbált, amelynek hatósugara 15 ezer kilométer.

 

Kim Dzsongun a Koreai Népi Forradalmi Hadsereg 90. évfordulója alkalmából tartott katonai parádén, 2022. április 27-én – Fotó: STR / KCNA VIA KNS / AFP

 

Kim Dzsongun a múlt heti, Phenjanban tartott, hatalmas katonai parádén mutatta be legerősebb rakétáit. Ezen az eseményen megfogadta, hogy „a lehető leggyorsabb ütemben” erősíti nukleáris arzenálját, és azzal fenyegetőzött, hogy atomfegyvereket vet be más országok ellen.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató