2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A Legfőbb Ügyészség jelezte: megérkezett hozzájuk a feljelentés a Jobbik erőszakolós ügyével kapcsolatban

A feljelentésben írtak tanulmányozása jelenleg is folyamatban van.

Súlyos ügyről számolt be csütörtök reggel a Bors: arról írnak, hogy a Jobbik múlt év végi, vidéki eseményén, ahol kizárólag a párt vezető politikusai vettek részt, egy korábbi, meg nem nevezett polgármester megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György Jobbik-alelnök élettársát, majd az eseményt a lap információi szerint a pártvezetés megpróbálta eltussolni.

A Jobbik közleménye a nemi erőszak kísérletének tényét nem tagadja, csak azt, hogy megpróbálták volna eltussolni az ügyet:

„A cikkben állított hazugságokkal szemben a valóság az, hogy a Jobbik és annak etikai és fegyelmi bizottsága az ügy kivizsgálását a beadvány megérkezése után azonnal elindította, és erről a beadványozót is értesítette. A hazugságokkal szemben a szükséges jogi lépéseket ezúttal is megtesszük” – írták.

A Telex megkereste Szilágyi Györgyöt, aki elárulta: nem a rendőrségnek, hanem a Legfőbb Ügyészségnek tettek bejelentést kedden, mert „az eset elkövetése idején a tettes országgyűlési képviselőjelölt volt”. A portál kérdésére a Legfőbb Ügyészség közölte, hogy a kérdezett ügyben a feljelentés megérkezett hozzájuk, az abban írtak tanulmányozása jelenleg is folyamatban van. A feljelentést majd az annak elbírálására illetékes hatóságoknak küldik meg.



A Jobbik pedig azt közölte: 

„Az állítólagos eset, amiről beszélünk 2021 decemberében történt. A helyszínen tartózkodók semmilyen erőszakos cselekményt nem láttak, feléjük jelzés sem érkezett. Ha történt volna ilyen, azonnal hatósági eljárást kezdeményeztek volna. Most, közel fél évvel a történtek után – múlt hét hétfőn – az érintett hölgy etikai eljárást kezdeményezett az ügyben, amit a párt azonnal el is indított, erről pedig az érintettet tájékoztatta is a bizottság. Emellett Jakab Péter azt tanácsolta Szilágyi Györgynek, ha bármi ilyet tapasztaltak, akkor ne pusztán etikai bizottsághoz forduljanak, hanem a nyomozati szervekhez is, hisz érdemi megállapítást ők tudnak tenni az ügyben. Erre Jakab Péter ígéretet is kapott.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató