2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

A Népszava fekélyként ábrázolja karikatúrájában Orbán Viktort

A Népszava hétvégi mellékletében megjelent, Orbán Viktort fekélyként ábrázoló karikatúra nem az első példa a hazai balliberális média történetében arra, amikor rendszerkritika megfogalmazása helyett páros lábbal tiporják az emberi méltóságot. Míg a Magyar Nemzeti Médiaszövetség vizsgálatot indítana, addig a baloldali médiumok és jogvédő szervezeteik hallgatnak – írja a Magyar Nemzet. 

Vizsgálatot követel a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNSZ) a Népszava hétvégi számában megjelent, botrányos Orbán Viktor-karikatúra miatt. Weisz Bélának a miniszterelnököt egyszerűen randa, gyógyíthatatlan fekélynek nevező, tréfásnak szánt otromba gúnyrajza kapcsán a médiaszövetség felhívta a figyelmet arra is, hogy a Népszava egy másik szerzője, Ferincz Jenő következmények nélkül buzdított a Fidesz kiirtására egy nagykanizsai közgyűlésen, ahol Balogh László polgármester beszédét két transzparenst tartva zavarta meg, az egyiken a kormánypártot egy betegséghez hasonlította.

A Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén és Nagykanizsa testén, amit radikálisan ki kell irtani

– állt a szerző magasba emelt tábláján. Az MNSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a baloldali médiumok és jogvédők korábban Szabó Tímea Párbeszéd-társelnök pere után azt kérték számon, hogy miként lehet egy baloldali politikust kullancshoz hasonlítani, és hitleri időket vizionáltak a Magyar Nemzetben megjelent írás miatt, most hallgatnak.

Weisz Béla Magyarország miniszterelnökét fekélyként ábrázoló karikatúrája nem az első eset, hogy a keresztény szimbólumokon, a kormányon vagy annak tagjain gúnyolódnak a baloldali médiában. Annak ellenére, hogy az alaptörvény rögzíti: a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat – egyebek mellett – a vallási közösségek méltóságának a megsértésére, a Népszava 2020 áprilisában Krisztus-gyalázó karikatúrát jelentetett meg. Pápai Gábor, a Népszava rajzolója Müller Cecília tiszti főorvost a kereszten függő Krisztus mellett ábrázolta, 

Alapbetegsége függőséget okozott 

felirattal. A botrányos karikatúrát ráadásul a Magyar Újságírók Szövetségének karikaturista szakosztálya a 2020-as év legjobb rajzának ítélte.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató