2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Salvini: fegyverküldés helyett inkább a májusi vetéssel kellene foglalkozni Ukrajnában

Májust tartja utolsó határidőnek a béke megteremtésére Ukrajnában Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki szerint gabonautánpótlás nélkül az Afrikában várható élelmiszerválság milliós migrációs áradatot indíthat el.

Matteo Salvini a római képviselőházban tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy ha májusban elmarad a vetés, akkor ősszel nem lesz betakarítás.

Az ukrán gabona nélkül “jelentős éhezés várható az afrikai kontinensen, s ez kezdetben humanitárius, majd társadalmi, végül olasz problémát is jelent majd (…), béke nélkül ősszel éhínség lesz, és húszmillió afrikai áll majd készen indulásra” – hangoztatta a volt belügyminiszter.

Hozzátette, hogy éppen ezért májusig meg kell születnie a békének, amely “elengedhetetlen Ukrajna, Oroszország és Olaszország számára is”.

A tájékoztatón Matteo Salvini bejelentette, hogy egyeztetést kért Mario Draghi miniszterelnöktől, aki csütörtökön tért vissza Washingtonból, ahol az amerikai elnökkel tárgyalt.

Salvini kifejtette, hogy a Liga számára elsőrendű célnak a minél előbbi tűzszünet számít, amelynek eléréséhez a párt európai összefogást sürget.

Ha Európában “nyolcvanmilliárd eurót költenek a fegyverekre, a béke elérése komplikálttá válik (…), minél több a fegyver, annál inkább eltávolodik a béke” – mondta.

A kormánypártok közé tartozó Liga vezetője elmondta: arra kérte Mario Draghi miniszterelnököt, hogy legyen a békét sürgetők zászlóvivője.

“Van, aki Európában a háborúnak szurkol, de Olaszországnak, Franciaországnak, Németországnak a békéért kell tennie” – fogalmazott Salvini. Megjegyezte, hogy a felmérések azt mutatják, az olaszok többsége is békét akar.

Mario Draghi az amerikai elnöknek megerősítette, hogy Róma újabb, a háború kezdete óta immár a harmadik fegyverszállítmányt küldi Ukrajnába, valamint további katonákkal erősíti a NATO-t az Ukrajnával szomszédos tagállamokban.

A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint a Kijevnek szánt szállítmányban fejlett technológiájú eszközök szerepelnek, valamint nehézfegyverek is. Utóbbiak miatt egy másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) parlamenti szavazást sürgetett, de Mario Draghi kizárta a voksolást.

A kormányfő május 19-én szólal fel a parlamentben, és ad választ a pártok felvetéseire.

 

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató