2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Márki-Zay: Hont Andrást a Fidesz fizeti, vele támadtattak le az ATV-ben

A hódmezővásárhelyi polgármester arról is beszélt a Hit rádióban, hogy városában éppen egy román nyelvtanfolyam elindításán dolgozik.

Bár kicsit visszafogta szerepléseit a választás után Márki-Zay Péter, az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje, de még így is sok meghívást fogad el. Pár napja például a Hit rádió vendége volt, ahol bő egy órán keresztül beszélgetett Cs. Király Tamás műsorvezetővel,- szemlézi a mandiner.hu.

A műsor során vissza-visszatérő téma volt Románia. Keleti szomszédunkat mindig pozitív színben emlegette Márki-Zay: úgy véli, Romániában sokkal jobbak az utak, mint nálunk, sokkal hatékonyabban üldözik a korrupciót – szerinte a DNA nem politikai alapon végzi ezt a feladatot – és

már a magyarok járnak át a határon dolgozni, mert több a fizetés és kedvezőbbek az árak.

A műsor legvégén az is kiderült: a minap a román konzullal beszélgetett, akinek felvetette, hogy „én, mint Erdély-járó ember – és sok honfitársam is – sokat nyerne azzal, ha Hódmezővásárhelyen indítanánk egy alap román nyelvtanfolyamot, amelyben udvariassági kifejezések és számok szerepelnek. Most ezt szervezzük.” – derült ki.

Az adás emlékezetes része volt az is, amikor Márki-Zay (ismét)

beleszállt az az ATV Öt című műsorának szereplőibe, külön kiemelve Hont Andrást.

A téma úgy került szóba, hogy Márki-Zay szerint hatékonyan működött az unortodox kommunikációja (például a migránskérdésben), melynek nyomán a Fidesz „nem mert megszólalni” bizonyos témákban.

„Ilyenkor álellenzéki megmondóemberekkel támadtattak le” – fejtegette. Álellenzékinek azokat tartja, akiket „a Fidesz fizet azért, hogy kritizálják az ellenzéket”. Mikor a műsorvezető felhozta Hont András nevét, Márki-Zay láthatóan feszült lett.

„Ki fizeti?” – kérdezgette többször egyre agresszívabban. Mikor a riporter megemlítette, hogy Hont egyik munkahelye például a Fidesz-pártisággal nem vádolható Átlátszó, Márki-Zay így reagált: „Nem. Nézzük először is az ATV-t”.

„Nyilvánvaló, hogy a Fidesz-közeli Németh Sándor médiabirodalmában fenntartanak egy műsort azért, hogy kritizálja az ellenzéket, az nem véletlen, és az nem káros a Fidesznek” – mondta. Műsorvezetői felvetésre, miszerint az Ötben a kormányt is szokták kritizálni, Márki-Zay azt mondta, hogy akárhányszor belenézett, „mindig az ellenzéket szidták jókedvűen”. 

Márki-Zay szerint az ATV egy feszültségvezető csatorna őfelsége ellenzéke számára.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató