2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

„A felnőttek befolyásolják őket, tőlük tanulták el” – így reagált az angol válogatott kapitánya a pfújoló gyerekekre

Gareth Southgate szerint épp azért kell letérdelni, hogy más világszemléletet is mutassanak a világnak.

A magyar válogatott szombaton 1-0-ra legyőzte az angolokat a Nemzetek Ligája  A divíziójának első mérkőzésén.

Mint ismert, a meccset hivatalosan zárt kapuk mögött rendezték meg, de az MLSZ élve bizonyos szabályok adta lehetőséggel, több mint 30 ezer gyermeknek tette lehetővé, hogy részt vegyen szurkolóként a találkozón.

A 24.hu cikkében felidézte, hogy már ez is komoly nemzetközi visszhangot váltott ki, de a kezdőrúgás előtti események annál inkább. Az angolok ugyanis letérdeltek a kezdés előtt, és a jelen lévő magyar szurkolók erre a gesztusra pfujolással és fütyüléssel reagáltak – emlékeztet a portál.



„Ez egy eltanult gondolkodásmód lehet”

A mérkőzés lefújása után Gareth Southgate szövetségi kapitány is elmondta a véleményét a történtekről.

„A gyerekek sorban álltak, hogy köszönjenek nekünk, nagyon barátságos volt a hangulat a stadionnál. Amikor viszont kimentünk bemelegíteni, már mutogattak nekünk, amolyan csöndes pfujolásként, de egészen másként hatott, mint amit a térdeléskor hallottunk.

Ez egy eltanult gondolkodásmód lehet, amit az idősebbektől vettek át. A fiatalok nem tudják, miért csinálják ezt, de a felnőttek befolyásolják őket”

– mondta Southgate. 

Az angol szövetségi kapitány szerint épp azért kell letérdelni, hogy más világszemléletet is mutassanak a világnak – idézte Southgate-t a 24.hu.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató