2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó

Szerda reggel több mint kétszáz belgrádi iskolában és egy óvodában volt bombariadó, miután a rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy robbanószerkezet van az épületekben, írja az MTI.

Az általános és középiskolákban szerdán távoktatás volt, az óvoda nem nyitott ki, a rendőrség átvizsgálta az épületeket.

Az utóbbi hónapokban több mint ezer bejelentés érkezett robbanószerkezetekről, eddig minden fenyegetés hamisnak bizonyult. Korábban iskolákat, kormányzati épületeket, hidakat és idegenforgalmi látványosságokat fenyegettek meg.

A mostani eset abban különbözik az előzőktől, hogy a fenyegetés küldője azt állította levelében, hogy elkövetett már három gyilkosságot, valamint azt írta:

„nincs már semmim, de fegyverem van”.

Ana Brnabić miniszterelnök május közepén a Pink televízió műsorában azt mondta, hogy szerinte

a bombariadókkal akarnak külföldről nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzanak az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz.

Mint mondta, Szerbia az egyetlen európai ország, amely nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, és emiatt napról napra nő rajtuk a nyomás.

Aleksandar Vulin belügyminiszter pedig korábban azt nyilatkozta, minden fenyegetés azzal kezdődik, hogy „amiért nem szankcionáltátok Oroszországot, ezt meg ezt tesszük majd veletek”.

A szerdai fenyegető levélben a hatóság tájékoztatása szerint viszont nem esett szó Oroszországról.

A szerbiai belügyminisztérium május végéig 19, bombafenyegetést tartalmazó email elküldésének helyét tudta azonosítani, ezek alapján kiderült, hogy a leveleket Lengyelországból, Gambiából, Iránból, Nigériából, Ukrajnából, Szlovéniából és Oroszországból küldték. A minisztérium felvette a kapcsolatot a szóban forgó országok illetékeseivel, valamint az Interpollal és az Europollal, hogy mihamarabb felkutassák a robbanószerkezettel riogatókat. A hamis bejelentések miatt eddig nyolc ember ellen indult eljárás, két nagykorút elfogtak, hat kiskorú ellen pedig feljelentést tettek.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató