2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Mélyszegénység: Hadházy két nap alatt rántott le 6 millió forintot követőitől

A politikus szerint két nap alatt összegyűlt az ehhez szükséges összeg.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Hadházy Ákos nemrég közösségi oldalán kért pénz követőitől ahhoz, hogy stábjával nyáron is „gond nélkül tudjon működni”. Mint fogalmazott: „nem kell nagy összegekre gondolni”, legalább hatmillió forintra lenne szüksége.

Két nap alatt összegyűlt az összeg

Mint arról a politikus közösségi oldalán beszámolt, két nap alatt összegyűlt a szükséges összeg.

Nyár végéig akkor is tud működni a stábom, ha Kövér László – teljesen törvénytelenül – akár az őszi ülésszak kezdetéig blokkolja az eskütételemet”

– írta bejegyzésében  a politikus. Ezt követően kifejezte háláját és köszönetét mindazoknak, akik adományaikkal és „biztató üzeneteikkel” ehhez hozzájárultak.

„Üzentek a hatalomnak”

A politikus hozzátette: „az Önök segítsége egy válaszüzenet is a hatalomnak”. Mint fogalmazott: „önök viszont most visszaüzenték a Fidesznek, hogy még az ő hatalmuk is véges!” – tette hozzá. Hadházy a posztjában kitért arra is, szerinte

ez lehet, sőt ez kell legyen az új ellenzéki politika egyik alapvetése”.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató