2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Óriásit hazudott Jakab: nem is tett feljelentést Potocskáné ellen

Nem tett feljelentést Jakab Péter helyettese, Potocskáné Kőrösi Anita hűtlen vagy hanyag kezelése kapcsán – értesült a Magyar Hírlap. Jakab a frakcióvezetést szeretné megtartani magának, de ez ellen indtott kezdeményezést párttársa, Brenner Koloman.

Emlékezetes, mikor a május 30-ai elnökségi ülésről a Jobbikosok kivonultak, Jakab Péter közösségi oldalán az alábbi bejegyzést tette:

A Jobbik elnökeként csak egy helyes döntést hozhatok: a mai napon elnöki kötelességemnél fogva, őrködve a párt törvényes működése felett, feljelentést teszek hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt, egyúttal a párt etikai bizottságánál kezdeményezem Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból. Az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékokat, dokumentumokat a hatóság rendelkezésére bocsátom, a sajtónak a kérdésben nem nyilatkozom

 

Nos, az említett bejegyzés óta két hét telt el, ám a Magyar Hírlap megkeresésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina azt a tájékoztatást adta, hogy múlt hét péntekig az illetékes rendőrhatósághoz, illetve vádhatósághoz nem érkezett feljelentés Jakab Péter részéről a Jobbik pártalapítványánál történtekkel kapcsolatban.

A portál jobbikos forrása jelezte, Szabó Gábor választmányi elnök azt kezdeményezte, hogy az elnök lemondása miatt teljes körű tisztújítást tartsanak, vagyis az elnök mellett válasszanak új elnökséget is, ám ezt a választmány leszavazta. A jelenlegi elnökség megmaradt nyolc tagja közül öten ugyanis eleve Jakab leváltására szavaztak, a választmányi elnök mellett csupán Z. Kárpát Dániel és Lukács László György alelnökök álltak ki Jakab mellett.

Vona Gábor, a Jobbik alapító elnöke az ATV műsorában azt mondta, szerinte a Jobbik immár korábbi elnöke hamarosan a frakcióvezetéstől is elbúcsúzhat. Úgy fogalmazott, az április 3-i választási vereség után előállt az a helyzet, hogy már semmilyen elképzelés nincs a pártban.

Az első hónap az arról szólt a választások után, hogy nincs már meg az a támogatás Jakab Péter mögött, mint ami korábban megvolt, de nincs más

– vázolta. Hozzátette, a május már arról szólt, hogy a Jobbik élén már az is jobb, ha nincs senki. Ennek okai pedig a sorozatos rossz döntések voltak, melyeket Jakab részéről mindig ámokfutás követett a nyilatkozataival és a Facebook-posztjaival.

Jakab hiába akarta előadni a választások előtt a Lúdas Matyiba oltott Rambo szerepet, idővel erre már nem rezonáltak az emberek. Ehelyett az derült ki, hogy inkább egy Tesco gazdaságos Chuck Norris, ez pedig már a pártnak is kellemetlen volt

– mondta Vona Gábor.

Az egykori pártelnök szerint egyre több embernek tűnt fel, hogy nincs valódi politikai elképzelés amögött, hogy felkérdezi Orbán Viktort a parlamentben. Amikor pedig a bukást követően irányt kellett volna mutatnia, az Jakab részéről nem történt meg. Varga-Damm Andrea, a Jobbik volt országgyűlési képviselője újabb részletet osztott meg a választmányi ülésen történtekről. Eszerint, amikor kiderült Jakab lemondása, Brenner Koloman frakcióvezető-helyettes azt mondta: akkor a frakcióvezetésről is le kell váltani Jakab Pétert.

Gondolom, kellene neki a 2,5 milliós frakcióvezetői fizetés

– írta Varga-Damm.

Felidézte, hogy Brenner volt az, akin egy egész parlament röhögött, ahogy Jakab Péter fenekébe érve folyamatosan szaladgált utána, s hatalmas nyelvcsapásokkal nyalta a hátsóját. Tette ezt az az ember, aki soha az életben nem lehetett volna parlamenti alelnök, ha Jakab Péter a sok fenéknyalást meghálálva nem jelöli őt.

Nem csoda, hogy a politikusokat az emberek jellemtelen társaságnak tekintik. A legtöbbjük azt támadja először hátba, aki jót tett vele. Ha ezek fogják a Jobbik gerincét adni a jövőben, akkor esély sem lesz a gerincferdülést meggyógyítani

– tette hozzá a volt képviselő.

Forrás: Magyar Hírlap

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató