2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Meghalt egy 14 éves lány a balatoni osztálykiránduláson

Szörnyű tragédia történt vasárnap a Balatonnál, ahol a Ripost információi szerint egy 14 éves kislány vesztette életét.

Úgy tudni, a fiatal osztálykiránduláson vett részt, s a vízben fürdött. Ekkor még semmi jele nem volt annak, hogy baj van, ám amikor kijött a Balatonból, rosszul lett, kiabált, hogy nem érzi jól magát.

Társai először azt hitték, hogy csak viccel, ám kiderült, hogy nagyon is komoly a helyzet.

Fájlalta a gyomrát meg a fejét, kiabált, majd hörgött. Azt hitték, hogy viccel… Aztán jöttek a mentők, hajnalban halt meg

– mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor.

A lap úgy tudja, hogy a tinédzser miután kijött a vízből, összeesett, és mentő érkezett a helyszínre hozzá. Az informátor szerint másfél liter vizet találtak a kislány tüdejében, majd hétfőn hajnalban a kórházban az orvosok minden igyekezete ellenére meghalt.

A lány egy budapesti gimnázium tanulója volt. Az ügy kapcsán a lap megkereste az iskolát, a tragédia hírét nem erősítették meg és nem is cáfolták, ugyanis nem kívántak nyilatkozni, ahogy érthető módon a szülők sem.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató