2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A Magyar Hang főszerkesztője: „Árulónak tekintenek bennünket, az árulókat pedig agyonlövik”

Megszűnés fenyegeti a 10-12 ezres példányszámú Magyar Hangot, ennek kapcsán adott György Zsombor interjút a 444-nek.

György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője interjút adott a 444-nek annak az apropójából, hogy a négy és fél éve működő, 10-12 ezres példányszámú lapot a megszűnés fenyegeti. Az interjúban kifejtette György, hogy nyár végéig ezer előfizetőt kéne még összegyűjteniük, hogy biztosan megmaradhassanak.

Nincsenek hirdetőik

„Hiába működünk négy és fél éve, és hiába az idehaza jelentősnek mondható példányszám, a magyar piacon ez messze nem elegendő ahhoz, hogy egy kormánykritikus hetilap pozíciói stabilak legyenek” – kezdte György. Kifejtette, hogy az a mostani krízis oka, hogy

„egyáltalán nincs hirdetés az újságban”.

Hozzátette György, hogy nincsen olyan nyomda se Magyarországon, amely elvállalná a lap nyomtatását és képes is lenne azt ilyen minőségben és mennyiségben időre kinyomtatni. Elmondta, hogy a Magyar Hangot továbbra is Pozsonyban nyomtatják, viszont emiatt őket duplán sújtja a jelenlegi helyzet: „nem elég, hogy infláció van, még euróban is kell fizetni a megrendelésért. A nyomdaköltségünk egy év alatt harmadával emelkedett meg”.

„A kormánypárti médiában mai napig visszatérően árulóznak bennünket, ami nonszensz”
Mint ismeretes, a Magyar Hang szerzőgárdája 2018-ban az akkori Magyar Nemzet munkatársaiból verbuválódott össze. György Zsombor ennek kapcsán kifejtette, hogy „a kormánypárti médiában mai napig visszatérően árulóznak bennünket, ami nonszensz,

hacsak nem az a bűnünk, hogy mi soha nem egy pártot követtünk, hanem egy értékrendet”.

Hozzátette, hogy a kommentszekciójukban a mai napig megkapják, hogy ők tagadták meg azt, ahonnan jöttek. „A liberálisok és a baloldal a kormány főellensége, de a szemükben mi rosszabbak vagyunk: minket egyenesen árulónak tekintenek. Háborúban márpedig az ellenséget „csak” hadifogolytáborba zárják, az árulókat viszont agyonlövik.”

Teljesen egyértelmű volt, hogy mi a helyes döntés

A 444 megkérdezte Györgyöt, hogy mennyire volt egyértelmű a G-Napon, hogy mi a helyes döntés: 

Teljesen egyértelmű volt. Valóságos felszabadulásként éltük meg.”
Hozzátette, hogy nem véletlen, hogy ma a Magyar Hangnál gyakorlatilag mindenki volt nemzetes.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató