2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A belga kormányfő szerint nehéz télre kell készülnie Európának

Várhatóan nehéz télre kell készülnie Európának, a gazdasági problémák megoldására közös európai válaszokat kell találni – jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozójára érkezve.

Ha nyáron nem készülünk közösen a télre, akkor nagy a veszélye annak, hogy ezen a télen komoly problémákkal kell szembenéznünk – fogalmazott Alexander De Croo. Emlékeztetett arra, hogy vannak EU-tagországok, melyek már intézkednek a gázhiány elkerülésére, azonban hatékonyan csak a közös cselekvés útján lehetséges kilábalni a nehéz időszakból.

Nálunk már most is magas az infláció és magasak az energiaárak

– fogalmazott. Közölte továbbá, hogy kormánya támogatja az energiahordozók közös beszerzésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot, valamint az árak plafonjának megállapítását is.

Véleménye szerint az Európai Bizottságnak kézbe kell vennie az ügyet, a tagállamok eltérő intézkedései ugyanis negatív hatással járhatnak. Azzal összefüggésben, hogy Németország az energiafelhasználás lakossági csökkentését szorgalmazza, De Croo aggodalmának adott hangot, és azt mondta: ha a német kormány gázhiányra számít, annak rendkívüli hatása lesz nemcsak Németországra, hanem a többi tagállamra nézve is. Olaf Scholz német kancellár a csúcstalálkozó második napjára érkezve szintén azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány, valamint az orosz–ukrán háború miatt kialakult válságra csak közös európai megoldás lehetséges.

A kiutat egyebek mellett Európa energiafüggetlenségének biztosítása, a gazdasági szerkezet fejlesztése, a gazdaságosabb, szén-dioxid-kibocsátástól mentes rendszerek, valamint az energiahordozók új szállítási útvonalainak kiépítése jelentheti

– mondta.

Arturs Krisjanis Karins lett miniszterelnök azt mondta, mindenki megszenvedi az ukrajnai orosz háború hatásait, de nem szabad elfelejteni, hogy egyedül Oroszország okozza a szenvedést. Reményét fejezte ki, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó eredményesen zárul, és európai szinten is lehet tenni valamit az árak csökkentésére. Ez véleménye szerint akár az energiahordozók közös megvásárlását is jelentheti közép- vagy hosszú távon. Eduard Heger szlovák miniszterelnök szükségesnek nevezte, hogy a tagállami vezetők gyorsan intézkedjenek az inflációval kapcsolatban, ugyanis az infláció hosszabb ideig velünk marad. Véleménye szerint nagyon fontos a nemzeti megoldások áttekintése a képességek és a lehetőségek feltérképezésére.

 

MTI

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató