2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Orbán Viktor: Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa

Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosa, amit a miniszterelnök szerint érdemes megbecsülni.

Veszélyek leselkednek a közösségünkre, amiket csak akkor tudunk elhárítani, ha „erősek, felkészültek és egységesek” vagyunk – fogalmazott a kormányfő a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatási ünnepségén.

Orbán veszélynek az országhatárokat ostromló „migránsok százezreit,” a Nyugat-Európa nagyvárosait megrázó terrortámadásokat és a két évig fenyegető „halálos vírust” említette, illetve a „most kitört háborút a szomszédban.”

Orbán Viktor kiemelte: az állam legfontosabb feladata a közrend védelme. Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon.

A rendszerváltás óta viszont 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált. Érdemes ezt megbecsülni – fejtette ki a miniszterelnök, aki szerint a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben. 

„A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája” 

– hangzott el Orbántól.

A szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre – tette hozzá.

 

MTI

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató