2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ukrajna bejelentette: mindegy mit foglalnak el az oroszok, visszavesszük

Liszicsanszk nincs teljes egészében az orosz erők ellenőrzése alatt, mondta a BBC-nek Jurij Szak, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője, miután az orosz védelmi minisztérium már bejelentette a Kelet-Ukrajnában ostromlott város elfoglalását. A szóvivő szerint az orosz erők megállás nélkül támadják Liszicsanszkot. Azt is mondta, hogy az emberi élet a prioritás a kijevi vezetés szemében, ezért időnként visszavonulhatnak egyes területekről, amiket aztán később megpróbálhatnak visszafoglalni.

A szóvivő arról is beszélt, hogy egyáltalán nem lenne vége a Donbaszért folyó harcoknak akkor sem, ha Moszkva Luhanszk megye teljes területét elfoglalná, mivel Donyeck megyében továbbra is az ukránok ellenőrzése alatt maradnak még nagyobb városok. „Ezek olyan települések, amelyeket az elmúlt napokban komoly tüzérségi és rakétatámadások értek” – mondta. Szak szerint a nyugati támogatásoknak köszönhetően idővel elég nehéztüzérségi és más szükséges fegyverzetük lesz, „amelyek segítségével felszabadíthatjuk a területünket.”

(BBC)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató