2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Giorgia Meloni: A muszlim fejkendő nem képvisel európai értéket

Az olasz jobboldali politikus az európai feminista mozgalmakhoz fordult, azt kérdezve, hogy miért nem hallatják szavukat.

 Tiltakozó akciót indított közösségi oldalán Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI), valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti pártcsoport elnöke az Európai Unió egyik kampánya ellen, melyben az iszlám vallásúak fejkendőjét viselő nővel hirdették az európai értékeket – jelentette az Il Giornale napilap hétfőn.

Giorgia Meloni a 2022-ben zajló Ifjúság Európai Éve egyik reklámfotójára hivatkozott, amely a kezdeményezés közösségi kampányát kíséri. A felvételen egy fiatal lány látható, akinek haját hidzsáb takarja el, amit a muszlim nők és lányok kamaszkortól hordanak. A fotót kísérő szöveggel az európai értékekről kezdeményeztek vitát. Az Il Giornale értesülése szerint a kampányfelvételt hétfőre visszavonták éppen Giorgia Meloni tiltakozásának következtében.    

Az iszlám fátyol semmiképpen nem képvisel európai értéket

– írta közösségi bejegyzésében Giorgia Meloni. Hangoztatta, hogy „Európában a nők évszázadokon át tartó harccal megszabadultak az elnyomásnak ehhez hasonló jelképeitől”.    

Meloni hozzátette: nem érzi szükségét, hogy a kivívott szabadságról a nők Európában lemondjanak „a baloldal számára kedves politikai korrektség jegyében”. Bejegyzése végén pedig az európai feminista mozgalmakhoz fordult, azt kérdezve, hogy miért nem hallatják szavukat: „Nincs semmi mondanivalójuk?”.    

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató