2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Lendvai Ildikó: Horn Gyula testesítette meg a modernséget

A volt MSZP-elnök szerint ez annak ellenére igaz, hogy Horn Gyulának pártállami múltja volt.

Lendvai Ildikó a Hírklikk Mélyvíz című műsorában vendégeskedett, ahol arról beszélt, hogy a napokban tartottak konferenciát Horn Gyula emlékére, a műsorban pedig megkérdezték, mi az aktualitása a volt MSZP-vezetőnek? 

„Ez volt a legfontosabb kérdés, amit a konferencián körül kellett járnunk. Természetesen van helye a tisztelgésnek is, miután kilencvenedik születésnapja alkalmából ez egy szép kerek jubileum. De Horn Gyula köszöni szépen, szobra már van, nem kell szavakból építeni mellé egy másikat. Inkább azt kell megnézni, hogy mi aktuális az örökségéből” – válaszolta az MSZP volt elnöke.

Horn Gyula testesítette meg – pártállami múlt ide, vagy oda – a modernséget”

– fogalmazott a műsorban Lendvai. 

Ellenzék és a választási vereség

Az MSZP volt elnöke a műsorban arról is beszélt: attól tart, hogy mostanában az ellenzék egésze mintha kezdene átesni a ló túloldalára. 

Mintha a választási vereségből azt a következtetést vonná(n)k le, hogy most már csak a megélhetési kérdésekről szabad beszélni, mert az úgynevezett kisemberek csak erre kíváncsiak.
Persze kell ezzel is foglalkozni, de az MSZP-nek az is a történelmi hivatása, már csak a Horn-korszak miatt is, hogy rávilágítsanak, ez összefügg a demokrácia kérdésével és az európaisággal is” – fogalmazott.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató