2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kadirov: „Egy szavába kerül Putyinnak, és összezúzzuk a nyugati államokat”

Ramzan Kadirov ismét Telegram-csatornáján üzent az „ellenségnek”. 

„Nekünk, muszlimoknak meg kell védenünk Oroszország érdekeit bárhol a világon, mint olyan országot, amely tiszteli az iszlám kánonjait. A Szent Korán a sátánizmus elleni harcot is előírja bármilyen formában” – írta a csecsen vezér, majd hozzátette:

 

Ma a világon nincs senki, aki felszólalna a Nyugat által terjesztett pokoli utálat ellen, kivéve Oroszországot.

Nagyon hálás vagyok Legfelsőbb Főparancsnokunknak, aki ilyen helyes döntést hozott, és lehetőséget adott nekünk, hogy részt vegyünk ebben a sátánizmus elleni szent küzdelemben”.

Kadirov leszögezte:

Parancsra készen állunk továbbmenni, hogy bevegyük Kijevet és további NATO-országokat.

Csak egy parancs elnökünktől, és készen állunk a nyugati államok hamis-demokratikus, álliberális és katonai-barbár hadjáratának szétverésére, amelyek megrontják a világközösséget, és megpróbálják az egész földkerekséget maguk alá vonni. A Harc Oroszországgal nem egy hollywoodi akciófilm. Készítsetek fehér zászlókat! Még el sem kezdtük igazán!” – hangoztatta a csecsen vezető.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató