2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Nyílt levélben követel azonnali béremelést a PDSZ Orbántól

A szakszervezet szerint nem háborús, hanem a gyermekeket, a fiatalokat és a családokat érintő veszélyhelyzet van az országban.

Azonnali illetményemelést követel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a miniszterelnöknek írt levelében, továbbá követeli a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását, azokról a szakmai, társadalmi egyeztetés megkezdését.

A PDSZ Orbán Viktor kormányfőhöz írt levelében az írta: "ugyan Ön is többször kijelentette, hogy a közoktatásban dolgozók bérigénye jogos, folyamatosan olyan válaszokat kapunk a sztrájktárgyalásokon és a sajtón keresztül, hogy béremelés – és az is igen csekély mértékű – a jelenlegi költségvetési helyzetben csak brüsszeli támogatás esetén valósulhat meg. Néhány napja azonban kiderült, hogy a rendvédelmi szerveknél dolgozók béremelésére, de még a minisztereinek nyújtott, fejenkénti 650 ezer forintos béremelésére is futja a költségvetésből, nem beszélve az Önt illető javadalmazás még nagyobb mértékű emeléséről is".

Kitértek arra, hogy a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjainak illetménye két ütemben, első lépésben 2022. szeptember 1-jével jelentősen nő. Ez ősztől a tiszthelyettesek esetében átlagosan 30-44 százalékos, a tiszteknél átlagosan 18-25 százalékos emelést jelent, amely összegszerűen azt jelenti, hogy a tiszthelyettesek az eddigi 267 000 forint helyett 384 000 forint, a pályakezdő tisztek az eddigi 393 000 forint helyett 510 000 forint keresethez jutnak – részletezték.

A PDSZ szerint azzal együtt, hogy jogosnak tartják a rendkívül alacsony rendőri és katonai fizetések emelését, elvárják a közoktatásban dolgozók bérének legalább ugyanolyan arányú, azonnali emelését is. "A pályakezdő pedagógusok legalább keressenek annyit, mint a pályakezdő tisztek, a több évtizede a pályán lévők pedig az illetménykategóriák szorzóinak arányában még többet" – írták.

A szakszervezet szerint az óvodák, iskolák súlyos szakemberhiányban szenvednek, a szakos ellátottság már nemcsak nagyvárosoktól távoli kistelepüléseken, de a megyeszékhelyeken és a fővárosban is elégtelen, és ha nem történik a fizetések és a munkaterhelés vonatkozásában érzékelhető változás, ez a helyzet rohamosan romlani fog.

Mint írták, az egyes munkakörökhöz előírt képesítési feltételeknek számos köznevelési intézmény a szakemberhiány már régóta nem tud megfelelni, és a kormány halogatja azokat a legfontosabb és legsürgetőbb lépéseket, amelyek a pályáról elvándorlást, a pedagógusszakmát és a nevelést, oktatást közvetlenül segítő munkaköröket vonzóvá tennék.

A katás adózásra is kitértek, mint írták

azoknak a kollégáknak a lába alól is kihúzták a talajt, akik nyomorúságos illetményüket kisadózóként művelődési házakban tartott tanfolyamok, kézművesfoglalkozások, idegenvezetői munka vagy egyéb más egyéni vállalkozói tevékenységgel egészítették ki

– írják.

Erre következett "ráadásképpen a rezsiköltségeket érintő intézkedésük, ami közvetlen egzisztenciális veszélybe sodorja az alacsony keresetűeket" – hívták fel a figyelmet.

Úgy vélik, hogy a legutóbbi sztrájkbizottsági egyeztetésen "arcpirító választ" kaptak Maruzsa Zoltán államtitkártól, miszerint a  gyengülő gazdaság miatt a pedagógusok meggondolják majd a felmondást, mert nem fognak tudni elhelyezkedni.

A PDSZ szerint a helyzet nem a jövőben fog romlani tragikus szintre, hanem már válságos, és a következő sztrájktárgyalásra olyan felhatalmazással érkezzen tárgyalópartner, amely észrevehető, számottevő, azonnali illetményemelést hoz minden közoktatásban érintett számára.

Levelében a PDSZ azt követeli a kormányfőtől, hogy tegyen érzékelhető, azonnali illetményemelésre bérajánlatot, és az augusztus 10-ei megállapodást követően azonnal intézkedjen a kifizetésekről. „Ebben a pillanatban háborús veszélyhelyzet nincs Magyarországon, azonban közeleg a tanév és a nevelési év, és azzal kapcsolatos – ráadásul gyermekeket, fiatalokat, családokat közvetlenül érintő – veszélyhelyzet bizony van” – írták.

"Követeljük továbbá az átgondolatlan kisadózók adózásáról és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezéseinek visszavonását, és arról szakmai és társadalmi egyeztetés megkezdését" – olvasható a szakszervezet miniszterelnökhöz írt levelében.

 

(MTI - HVG)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató