2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ursula életbe léptette a vészforgatókönyvet: Ne fürgyé le! Faggyá meg!

Ursula von der Leyen: Minden tagállamnak 15 százalékkal kell csökkenteni gázfogyasztását!

Élőben jelentette be az Európai Bizottság elnöke, miért szükséges a következő időszakban a komoly spórolás és a tagállamok közötti szolidaritás.
Ursula von der Leyen szerint elkerülhetetlen, hogy a tagállamok közösen lépjenek, hogy sikerüljön tompítani a gázhiány miatt kialakuló helyzeten. Ha arra a forgatókönyvre készülünk, hogy egyáltalán nem lesz orosz gáz, akkor egyfelől gyorsan más irányból kell beszerezni a szükségletet, illetve csökkenteni kell a gázfogyasztást.

Éppen ezért egy kétlépcsős forgatókönyvet hirdetett meg.

ESZERINT ELSŐ LÉPÉSBEN AZ ÖSSZES TAGÁLLAMNAK 15 SZÁZALÉKKAL KELL CSÖKKENTENIE A GÁZFOGYASZTÁSÁT.

 

Életbe lép tehát a vészforgatókönyv, amelynek másik eleme a szolidaritás. Mivel a tagállamok között vannak olyanok, amelyeknél roppant magas az orosz gázkitettség, ezért fontos, hogy a tagországok – szükség esetén – kisegítsék egymást – hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.

Az uniós koordináció segítségével igyekeznek majd összehangolni a tagállamok közötti energiaszolidaritást.

Az ugyancsak megszólaló Frans Timmermans is azt hangsúlyozta, hogy a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, vagyis a teljes orosz gázszállítás leállására. A bizottság alelnöke szerint is éppen ezért kell már most, a rekkenő nyári hőségben felkészülni a télre, mert ha nem lépünk időben, akkor bizony nagyon valószínű, hogy hiány lép majd fel a szükséges energiahordozókból.- írta rendkívüli hírét az Index.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató